U19: legyőztük az örményeket, megvan a továbbjutás

Jereván – A magyar csapat második helyen jutott az elitkörbe.

Forrás: mlsz.hu

A magyar U19-es válogatott a svájciak után az örményeket is legyőzte a jereváni Eb-selejtező minitornán, és csoportmásodikként jutott a tavaszi elitkörbe – adta hírül az mlsz.hu

 

A magyar válogatott számára egyértelmű volt a feladat: le kell győzni a házigazda örményeket, és akkor biztosan továbbjut az Eb-selejtező elitkörbe. A magyar válogatott hamar magához ragadta az irányítást, és egymás után vezette támadásait. A vezető gólra 18 percet kellett várni, ekkor Szoboszlai Dominik a jobbösszekötő helyéről tekerte a jobb alsó sarokba a labdát (0-1). Mindössze hét perc telt el, amikor megdupláztuk az előnyünket, Tóth Máté pontos bal oldali beadása után Bíró Bence bólintott a hálóba (0-2).

 

A folytatásban is a magyar válogatott támadott, meggyőző volt a fölénye a mezőnyben, az örmények egy-két kósza akcióból tudtak a kapunk közelébe jutni, de helyzetük nem volt a szünetig.

 

A második félidőre változott a játék képe, feljöttek az örmények, kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, Demjén Patriknak bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne váljon szorossá az eredmény. A magyar mezőnyfölény azért megmaradt, a hazai kapu előtt is adódtak lehetőségek, de ezek szintén kimaradtak, így nem nyugodhattunk meg a hajrában sem, az örmények nem tettek le a pontszerzésről, végig keményen küzdöttek a szépítésért.

 

 

A 87. percben aztán megszületett a mindent eldöntő gólunk, Kleisz Márk kapott labdát az örmény térfél közepén, egyedül vezethette kapura, és 15 méterről, a kifutó kapus mellett a hálóba helyezett (0-3). Az utolsó pillanatokban megszereztük a negyedik gólunkat is, Szoboszlai Dominik szöktette a jobbösszekötő helyén beinduló Szabó Leventét, aki futtából, állítgatás nélkül a bal felső sarokba bombázott (0-4), kialakítva a végeredményt.

 

A csoport másik meccsén az olaszok 1-1-es döntetlent értek el Svájc ellen, így ők végeztek az élen, a mieink másodikként jutottak tovább, Svájc lett a harmadik.

 

Örményország-Magyarország 0-4 (0-2)

Magyarország: Demjén Patrik - Szalai András, Szalai Attila, Tóth Bence, Gergényi Bence - Kleisz Márk, Szoboszlai Dominik - Csernik Kornél (Winkler András, 88.), Vogyicska Bálint (Takács Ronald, 63.), Tóth Máté - Bíró Bence (Szabó Levente, 72.)

Legfrissebb híreink