nb1.hu

U19: jól hajráztak a magyarok – reakció

A szövetségi edző elmondta, mi volt a kulcs.

A magyar U19-es válogatott Ciprussal játszott felkészülési mérkőzést Gyirmóton. Sokáig 0-0 állt az eredményjelzőn, aztán a mieink Jurek Gábor duplájával 2-0-ra nyertek.

Az MLSZ így számolt be a találkozóról:

"U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését játszotta Ciprus ellen Gyirmóton. A küzdelmes mérkőzésen sokáig nem született döntés, de szervezetten és határozottan futballozó csapatunk a hajrában bedarálta ellenfelét, és Jurek Gábor duplájának köszönhetően 2-0-s győzelmet aratott.

A mérkőzés jó iramban kezdődött, mindkét együttes irányítani akarta a játékot. Csapatunk többet birtokolta a labdát, és ebből próbált építkezni. A 17. percben Tuboly Máté végezhetett el szabadrúgást, de próbálkozását a vendégek kapusa hárította.

A 26. percben egy jobb oldali beadást követően Nagy-Kolozsvári elé került a labda, erőteljes lövése azonban nem talált kaput.

Az első félidő nagy részében a mieink diktálták a tempót, az ellenfél kontrákkal próbálkozott, ezekből azonban veszélyes helyzeteket teremtett. A 33. percben Dalának kellett nagy védést bemutatnia, míg hat perccel később egy szögletet követően szállt centikkel kapunk fölé a labda.

Csapatunk játéka a fordulást követően felélénkült, részben a szünetben beálló játékosoknak köszönhetően. Az 55. percben Bodnár Gergő küldte el védőjét, majd Tuboly adott be, Tóth Tamás Vid azonban nem tudta a labdát a kapuba juttatni. Két perccel később Tóth előtt adódott újabb lehetőség, majd Keresztes Noel lövése a jobb kapufa mellett zúgott el.

A 60. perctől a vendégek rövid ideig átvették a kezdeményezést, és majdnem a vezetést is megszerezték. A pillanatnyi zavaron a mieink azonban hamar úrrá lettek, és agresszív, határozott játékukkal visszavették az irányítást. Ennek meg is lett az eredménye, a 83. percben Jurek elé került a labda, aki szépen fordult kapura, és 18 méterről, a bal alsóba bombázott. Öt perccel később ismét ő volt eredményes, második találatával pedig a végeredményt is beállította.

A lefújást követően Szélesi Zoltán szövetségi edző értékelt:

„A kulcs mindkét mérkőzésen a csapatjáték, valamint az elképzelt taktika megvalósítása volt. Az első mérkőzésen zömében a selejtezőn játszó játékosok léptek pályára, és az elsődleges cél a játékunk finomítása, pontosítása volt. A második találkozón ehhez képest tíz új játékost küldtünk pályára, ennek ellenére mind az eredmény, mind a mutatott játék terén sikerült megfelelni az elvárásoknak. Voltak ugyan gyengébb egyéni teljesítmények is, de több játékos is megmutatta, hogy képes gyorsan alkalmazkodni. Természetesen van még mit javítani, de hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyeket a csapatjáték és az egyéni teljesítmények javításához is fel fogunk használni.”

Magyarország-Ciprus 2-0 (0-0)
Magyarország:
Dala Martin – Horváth Ákos (Bodnár Gergő, 46.), Győri Ábel (Heil Máté, 69.), Lénárt Gábor, Lovas Zsombor (Horváth Hunor, 46.) – Jurek Gábor, Tuboly Máté (Kocsis Dominik, 69.), Nagy-Kolozsvári Dániel, Bakti Balázs – Tóth Tamás Vid, Krajcsovics Ábel (Keresztes Noel, 46.)
Gólszerző: Jurek (83., 88.)

A magyar válogatott két nappal ezelőtt szintén 2-0-ra verte Ciprust, akkor a gólokon Bodnár és Gruber osztozott: 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC