nb1.hu

U19-es válogatott: óriási bravúr a magyaroktól

Összejött a visszavágás.

Az MLSZ közleménye:

"Tímár Krisztián csapata 3-1-es győzelmet aratott az olasz U19-es válogatott elleni felkészülési találkozón.

Néhány nappal azt követően, hogy a magyar U19-es válogatott küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen, a két csapat ismét összecsapott.

A Telkiben rendezett találkozón merészen kezdett csapatunk, a középkezdést követően azonnal támadásba lendült Tímár Krisztián együttese. Az első félidőben egy nagyon szervezett magyar válogatottat láthattunk, amely játékával felvette a versenyt az olasz csapattal, sőt veszélyesebben futballozott ellenfelénél. A 20. percben a gólhoz is nagyon közel jártunk: Lucas Mario lövése ment el nem sokkal a kapu előtt, miután Horváth Rajmund sarokkal passzolt hozzá.

Az első félidő leginkább mezőnyjátékkal telt, egészen a 34. percig, amikor Horváth Rajmund – aki az egész találkozón remek teljesítményt nyújtott – gyönyörű mozdulattal vette be az olaszok kapuját Benczenleitner Barna beadásából (1–0)!

A szünetre magyar vezetéssel vonulhattak a csapatok, amelyhez Csinger Márk hatalmas mentése is kellett a ráadás másodperceiben.

A fordulást követően ismét jól kezdett Tímár Krisztián válogatottja. Az 54. percben Redzic Dámir elé került a labda, aki kicselezte a védőjét és éles szögből elvállalta a lövést: a csereként beállt olasz kapus rosszul ért a labdához és ezzel a magyar válogatott megduplázta előnyét (2–0)!

A 61. percben aztán Baldanzi egy labdaszerzést követően egyedül tört a kapura és a tizenhatoson belülről kilőtte a bal alsót (2–1).

A második játékrészben mindkét mester igyekezett minél több játékosának lehetőséget biztosítani, így sok poszton történtek változások. Az Eb-selejtező elitkörre készülő válogatottak jó iramú mérkőzést játszottak egymással.

A hajrában még egy büntetőt is elvégezhettünk, amelyet Németh Dániel magabiztosan értékesített, ezzel ért véget a találkozó, amelyen a magyar U19-es válogatott 3–1-re legyőzte a világ élvonalába tartozó Olaszországot."

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Olaszország 3–1 (1–0)
Gólszerzők
: Horváth R. (34.), Redzic (53.), Németh D. (90+4. – 11-esből), ill. Baldanzi (61.)
MAGYARORSZÁG: Molnár Zs. (Pataki, 46.) – Mayer (Szujó A., 59.) – Csinger, Debreceni – Kovács M., Horváth A. (Csatári, 70.), Benczenleitner (Kerezsi, 59.) – Lucas (Biben, 84.), Sztojka (Alaxai, 70.) – Horváth R. (Gera Za., 59.), Redzic (Németh D., 59.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC