nb1.hu

U19-es válogatott: erős riválisok az Eb-selejtezőn

Megérkezett a csapat Walesbe.

 AZ MLSZ, HÍRE:
 
“Férfi U19-es válogatottunk szeptember 21. és 27. között Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Walesben. A mieink a házigazdával, Írországgal és Gibraltárral mérkőznek meg. A csapat vasárnap reggel indult a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről Manchesterbe, ahonnan busszal érkezett meg szálláshelyére, az Észak-Walesben található Ewloe-ba.

Az első mérkőzést szeptember 21-én, szerdán játssza a csapat Wales ellen, Bangor Cityben. A második, Gibraltár elleni találkozót szeptember 24-én, szombaton rendezik Denbigh Townban, a tornát pedig az Írország elleni összecsapás zárja, szeptember 27-én, kedden, szintén Bangor Cityben. Szélesi Zoltán szövetségi edző keretében 20 játékos szerepel, öten közülük még az U18-as korosztályhoz tartoznak, de teljesítményükkel kiharcolták a jogot, hogy az egy évvel idősebbek között szerepelhessenek. A csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe.

Az U19-es válogatott kerete:
Kapusok:
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Mergl Szabolcs (FTC)
Simon Barnabás (Paks)
Védők:
Bodnár Gergő (Peterborough)
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)
Dragóner Áron (Empoli)
Nagy Zoltán (Honvéd-MFA)
Babós Levente (Puskás Akadémia)
Kovács Patrik (Salzburg)
Középpályások
Kocsis Dominik (Csákvár)
Kiss Norbert (Tiszakécske)
Szűcs Tamás (Köbenhavn)
Berki Marcell (Salzburg)
Tuboly Máté (ETO FC Győr)
Támadók
Lisztes Krisztián (FTC)
Tarcson Ákos (Honvéd-MFA)
Bakti Balázs (Puskás Akadémia)
Kállai Zalán (Mezőkövesd)
Gruber Zsombor (Csákvár)
Jurek Gábor (DVTK)

A csapat programja:
Wales-Magyarország, szeptember 21., szerda, 16:00 (magyar idő szerint 17:00)
Magyarország-Gibraltár, szeptember 24., szombat, 13:00 (magyar idő szerint 14:00)
Magyarország-Írország, szeptember 27., kedd, 18:00 (magyar idő szerint 19:00)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC