nb1.hu

U19: emberhátrányban tettek csodát a mieink

Magyarország – Továbbra is él a továbbjutás reménye.

 

A magyar U19-es válogatott 40 percet emberhátrányban futballozva 3-1-re legyőzte az osztrákokat a csehországi Eb-selejtező elitkör második játéknapján, így megőrizte esélyét az Eb-részvétel kiharcolására.

 

U19-es válogatottunk nehéz feladat előtt állt a csehországi Eb-selejtező elitkör második fordulója előtt. A csehektől elszenvedett 2-1-es vereség után kizárólag egy győzelem tarthatta életben továbbjutási reményeinket, az ellenfelünk, míg az osztrák válogatott a skótok 3-0-ás legyőzése után készült a találkozóra.

 

A mérkőzés első tíz percében beszorítottuk a kapujuk elé az ellenfelet, egyértelműen dominálni tudtunk, de amikor az osztrákok kicsit kijöttek a szorításból, meg is szerezték a vezetést: egy szögletük után Sahanek fejelt a magyar kapuba (1-0). Kellett néhány perc, mire rendeztük a sorokat, de a félidő hajrája ismét a miénk volt. A 36. percben egy bal oldali szabadrúgást követően Bíró Ákos beadásából Tömösvári Bálint fejelt a hálóba (1-1), majd a 44. percben Nagy Zsombor beadás után hibázott egy osztrák védő, Bíró Ákos pedig élt a kínálkozó lehetőséggel, és estében a kapuba lőtt (1-2).

 

U17: Így őrültek meg Dzsudzsákék a magyarok győztesi góljánál – VIDEÓ 

A második félidő rosszul kezdődött, Szalai Andrást kiállította a játékvezető, így majdnem egy teljes játékrészt emberhátrányban kellett játszanunk. Az osztrákok átvették ugyan az irányítást, de nem tudtak döntő fölénybe kerülni, rengeteget dolgoztak a magyar játékosok a pályán. Sőt, kontrákból helyzeteink is voltak, a legnagyobb Csernik Kornél előtt adódott, de a befejezés nem sikerült. A magyar kapu előtt is adódtak izgalmak, a 75. percben Demjén Patrik hatalmas bravúrt mutatott be, majd Hinora Kristóf mentett nagyot a kapunk előterében.

 

Az utolsó percekben sem álltunk be a kapunk elé, megpróbáltuk kihasználni, hogy az osztrákok mindent egy lapra feltéve támadnak, és a 92. percben egy labdaszerzést követő kontra végén megszereztük a harmadik gólunkat is: Szabó Levente kapott labdát a felezővonalnál, végigvezette az osztrák térfélen, kis szerencsével megtartotta, végül pedig az üres kapuba helyezett, beállítva az 1-3-as végeredményt.

 

Ausztria-Magyarország 1-3 (1-2)

Magyarország: Demjén – Szalai, Tóth B., Nagy Zs., Gergényi (Szalai 82.)- Kleisz – Tömösvári (Kamarás 72.), Hinora, Szabó B., Bíró Á. (Csernik 61.) – Szabó.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC