nb1.hu

U18: remekül zárta az évet a magyar válogatott – reakció

Két perc kellett az első gólhoz.

Férfi U18-as válogatottunk kettős győzelemmel zárta az évet, a keddi 1-0-s sikert követően csütörtökön 2-1-re győzte le a montenegrói együttest – írta meg az MLSZ a hivatalos honlapján.

A magyar válogatott nagyszerűen kezdte a páros felkészülési mérkőzés csákvári visszavágóját, rögtön a második percben megszerezte a vezetést: labdát szereztünk az ellenfél térfelén, majd pillanatok alatt helyzetet dolgoztunk ki, amelyet Rácz Balázs magabiztosan váltott gólra (1-0). A vezetés kissé megnyugtatta a mieinket, a vendégek pedig kettőzött erővel kezdtek támadni az egyenlítésért, és több lehetőséget is kialakítottak. A 39. percben egy mélységi passzt nem tudtunk levédekezni, Medo Jukovic pedig megszerezte az egyenlítő találatot (1-1).

Jót tett a szünet a mieinknek, a fordulás után a magyar válogatott visszavette az irányítást, és egymás után vezette akcióit, nyomás alatt tartva az ellenfél kapuját. A 78. percben góllá érett a fölényünk, egy jobb oldali beadás után Szijjártó Ármin fejelt a kapu bal oldalába (2-1). A folytatásban még lőttünk egy les miatt érvénytelenített gólt is, de az eredmény már nem változott, csapatunk sorozatban harmadik győzelmét aratta, és így szépen zárta a 2021-es évet.

– Más meccs volt mint a keddi, ezúttal egy nagyon erős kezdés után hagytuk feljönni az ellenfelet, és az első félidő nagyobb részében a vendégek játszottak jobban – mondta az mlsz.hu-nak Oross Márton szövetségi edző. – A fordulás után azonban átvettük az irányítást, és meggyőző játékkal, dicséretes hozzáállással játszva megnyertük a találkozót. Értékes győzelmet arattunk, mert egy minőségi játékosokból álló montenegrói csapatot tudtunk felülmúlni. Továbbra is az egyének kiválasztása a legfontosabb feladatunk, miközben igyekszünk egy jó mentalitású válogatottat felépíteni. Minden egyes mérkőzés közelebb visz bennünket ehhez a célhoz, a mostani összetartást követően is tovább tisztult a kép azt illetően, hogy kik azok, akik hosszabb távon is segítségére lehetnek a csapatnak."

Magyarország-Montenegró 2-1 (1-1)
Magyarország:
Bánhegyi Bogdán – Kaján Norbert (Deákovits Richárd, 91.), Dragóner Áron (Nagy Zoltán, 46.), Lénárt Gábor, Fábián Bence – Jurek Gábor (Dénes Csanád Vilmos, 62.), Tuboly Máté (Sipos Szabolcs, 62.), Kocsis Dominik (Sebők Péter, 74.), Kállai Zalán (Gyuris Aurél, 62.) – Molnár Ádin (Tóth Tamás Vid, 46.), Rácz Balázs (Szijjártó Ármin, 74.)

A mérkőzés felvétele: 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC