nb1.hu

U18: hiába a sorcsere, jött a lemásolt siker – reakció

Örül a szövetségi edző.

AZ MLSZ JELENTÉSE:

"Másodszor is megmérkőzött egymással a magyar és a bolgár U18-as válogatott Telkiben. A vendégek az első félidőben vezetést szereztek, de a mieink a fordulás után Kiss Norbert duplájával fordítottak, és 2-1-re nyertek.

A keddi 2-1-es győzelem után Oross Márton szövetségi edző teljes sorcserét végrehajtva küldte pályára csapatát a bolgárok elleni dupla felkészülési mérkőzés visszavágóján. A mieink az első percektől labdabirtoklási fölényben futballoztak, de meddő volt ez a fölény, helyzeteket nem tudtak kialakítani a bolgár kapu előtt. A 18. percben egy labdakihozatalnál eladtuk a labdát a bal oldalon a kapunk előtt, a bolgárok pedig kihasználták a váratlan lehetőséget, és Georgi Chorbazhiyski góljával megszerezték a vezetést (0-1).

A folytatásban is inkább a mieink kezdeményeztek, de a támadásokból hiányzott az átütőerő, a labdabirtoklási fölény ellenére nem tudtunk helyzeteket kialakítani, a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidőben nem változott a játék képe, a mieink igyekeztek megbontani a bolgár védelmet, de az első percekben nem találtak fogást a vendégeken. Az 57. percben egyenlítettünk, egy jobb oldali szabadrúgást követően a lepattanó labdát Kiss Norbert passzolta közelről a hálóba (1-1). A 71. percben már a magyar csapatnál volt az előny, egy jobb oldali szöglet után Kiss Norbert fejelt kapura, a labda megpattant egy bolgár védőn, és a bal alsó sarokban kötött ki (2-1). Hátrányban aktívabbá váltak a vendégek, de helyzetekig nem jutottak el, míg a mieink néhány ígéretes akció végén kialakítottak egy-két lehetőséget. Az eredmény azonban nem változott, akárcsak kedden, ezúttal is 2-1-re nyertünk.

– Egy újabb nehéz meccset játszottunk egy jól szervezett ellenféllel szemben. Jobban futballoztunk, mint kedden, de kidolgozott helyzetekben nem mutatkozott meg a fölényünk, ezen mindenképpen dolgoznunk kell a jövőben. Örülök a sikerélménynek, mert a győzelmek önbizalmat adnak a csapatnak, segítik az építkezést, de természetesen az is látszott, hogy sok játékelemben kell még javulnunk a tétmérkőzésekig – értékelt a mérkőzés után Oross Márton szövetségi edző.

Magyarország-Bulgária 2-1 (0-1)
Magyarország: Mergl Szabolcs (Dala Martin, 46.)  – Kaján Norbert (Kállai Zalán, 83.), Nagy Zoltán, Horváth Ákos (Yaakobishvili Antal, 60.), Fábián Bence (Horváth Hunor, 60.) – Kiss Norbert, Tóth Rajmund (Sebők Péter, 76.) – Dénes Csanád Vilmos (Kocsis Dominik, 60.), Keresztes Noel (Dénes Adrián, 83.), Tarcson Ákos – Rácz Balázs (Vasvári Zoltán, 60.)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC