nb1.hu

U17: Ma a törököket kell legyűrni, utána meghódítani a Balkánt!

Telki - Készül a kontinensbajnokságra Szélesi csapata.

Ma, 15 órától az ugyancsak Eb-résztvevő török válogatottal játszik a magyar U17-es válogatott Telkiben, ez lesz az elitkör és az Eb közötti időszak egyetlen felkészülési találkozója, szombaton ugyanis elutazik a válogatott Horvátországba, szerdán pedig pályára lép első csoportmérkőzésén, a franciák ellen.

 

– Fontos meccs előtt nálunk. Nemcsak azért, mert ez lesz az első és utolsó felkészülési mérkőzésünk az Európa-bajnokság előtt, hanem mert a játékosoknak a kijutással járó eufóriából és hurráhangulatból vissza kell csöppenniük a valóságba. Két lábbal kell a földön állnunk, ha sikeresek szeretnénk lenni. Felkészülési meccset játszunk Törökország ellen, de mi tétmeccsként fogjuk fel. Finomítanunk kell a csapatjátékunkat, belőni a játékosok fizikai mutatóit, miközben úgy játsszuk a saját játékunkat, hogy azért alkalmazkodnunk kell az ellenfélhez is. Sérülések miatt néhány új játékos is bekerült a keretbe, az előttünk álló összecsapás az ő számukra is jó alkalom a bizonyításra. A csapattagoknak az akadémiákon és külföldi elitklubokban kell bizonyítania, még a válogatott stábja sem tudja kikérni őket, amikor szeretné, alkalmazkodnunk kell az UEFA előírásaihoz. Sajnálom, hogy emiatt csak április 23-án tudtuk megkezdeni a közös munkát, de mindent megteszünk, hogy felkészülten utazzunk Horvátországba, ebben nagy segítségünkre lesz a törökök elleni meccs – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

 

Forradalmi újítás a 2018-as világbajnokságon – NB1.hu

Forradalmi újítás a 2018-as világbajnokságon

 

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT BŐ KERETE:

 

Kapusok:Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Kovács Péter (DVSC), Oroszi István (FTC)

 

Védők:Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Opavszky Balázs (Vasas), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Arday Dominik (Vasas), Bolla Gergő (Illés Akadémia), Molnár Alex (Aschaffenburg), Majnovics Martin (Mattersburg)            

 

Középpályások:Csonka András (FTC), Lipóth András (FTC), Szoboszlai Dominik (Salzburg), Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia), Schön Szabolcs (Ajax), Kiss Tamás (Illés Akadémia)

 

Támadók:Szerető Krisztofer (Stoke City), Csoboth Kevin (Benfica), Timári Norman (Puskás Akadémia), Bencze Márk (Vitesse), Szendrei Norbert (Honvéd-MFA), Torvund Alexander (Vasas)

 

U17-ES EB, A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORT-PROGRAMJA

 

Május 3. (szerda), 14 óra, Velika Gorica: MAGYARORSZÁG – Franciaország

 

Május 6. (szombat), 16 óra, Lucko: Skócia – MAGYARORSZÁG

 

Május 9. (kedd), 16 óra, Lucko: Feröer-szigetek – MAGYARORSZÁG

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC