nb1.hu

U17-es válogatott: négy légiós is meghívást kapott – reakció

Hamarosan nemzetközi meccseket is játszanak.

A hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra készülő férfi U17-es válogatott három napot készült a szövetség edzőközpontjában – jelezte az mlsz.hu.

"Kevesebb mint négy hónap múlva Magyarország ad otthont az idei U17-es Európa-bajnokságnak, a mezőnynek a rendező jogán a Belvon Attila vezette magyar válogatott is tagja lesz. A csapat idei első összetartása hétfőn kezdődött és szerdán ért véget Telkiben, ahol edzésenek és egymás közti játék során mérte fel a kerettagok formáját a szakmai stáb.

– Míg ősszel a gyors átmenetek voltak fókuszban, ezúttal a középpályás játékra, a labdabirtoklásra, az oldalforgatásokra helyeztük a fő hangsúlyt  – mondta az összetartás végén Belvon Attila. – Jól teljesítettek a srácok, intenzív, minőségi munkát végeztek, több taktikai elemet is sikerült begyakorolnunk, de természetesen éles körülmények között, nemzetközi mérkőzéseken derül majd ki, hogy mennyire tudjuk hatékonyan alkalmazni ezeket a játékelemeket.

Nemzetközi mérkőzéseket legközelebb jövő hónap első felében játszik a csapat, február 5-14-ig a spanyolországi San Pedro del Pinatarban edzőtáborozik a válogatott. Az összetartás során két elitkörös csapattal, az ír és a skót válogatottal meccsel Belvon Attila együttese, előbbivel kétszer is összecsap majd."
 

A telki edzőtáborozások részt vevő keret:

Kapusok:

Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
Czakó Milán (Düsseldorf)
Molnár Mátyás (Honvéd-MFA)

Védők:

Lengyel Noel (Főnix)
Umathum Ádám (Puskás Akadémia)
Pál Barna (Puskás Akadémia)
Kubicsek Levente (Puskás Akadémia)
Kaczvinszki Dominik (Honvéd-MFA)
Mohai Bálint (MOL Fehérvár)
Hornyák Csaba (DVSC)

Középpályások:

Kern Martin (Puskás Akadémia)
Szabó Szilárd (FTC)
Tóth Levente (Honvéd-MFA)
Balabás Bence (Austria Wien)
Fenyő Noah (Frankfurt)
Weisz Milán (MTK Budapest)
Bagi Ádám (FTC)
Girsik Attila (Vasas)
Somfalvi Bence (Puskás Akadémia)

Támadók:

Molnár Csaba (Vasas)
Varga Zétény (FTC)
Simon Benedek (Honvéd-MFA)
Katona István (Illés Akadémia)
Bogdán Hunor (Tromsö)
Földi Gergő (MTK Budapest)
Schneider Nándor (Puskás Akadémia)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek