nb1.hu

U17-es Eb: a világbajnokságra való kijutás lehetőségéről beszélt a kapitány

Pénteken újra szurkolhatunk a magyar válogatottnak.

Mint ismeretes, Portugália 1-0-s legyőzése után Izland ellen 2-1-es sikert aratott az Eb-n a magyar U17-es válogatott, így továbbjutott a csoportjából. A hangzatos diadal után Preisinger Sándor szövetségi edző a Kossuth Rádiónak nyilatkozott:
 
 

„A mérkőzés úgy alakult, ahogy vártuk, nagyon erős és masszív izlandi csapattal találtuk magunkat szembe. Az első félidőben ragyogóan játszottunk. Játéképítésben is elég sok lehetőségünk adódott, szép gólt rúgtunk, voltak helyzeteink, ők nem nagyon tudtak kibontakozni. Utána meg is zavarodott kicsit a csapat, mert egyáltalán nem volt addig benne, hogy gólt fogunk kapni. Pár perc után azért rendeztük a sorainkat, irányítottuk a mérkőzést, igazi helyzet nélkül. Aztán volt egy-két góllal kecsegtető lehetőség. Egészen az utolsó percig így is volt ez, majd egy előreívelt labda az egyik izlandi srác kezére pattant a labda. Vagy elütötte… Az a lényeg, hogy tizenegyes volt, amit a Németh Andris berúgott, így viszonylag sima győzelem lett belőle. A továbbjutástól függetlenül, a pontok számát tekintve fontos lesz, hogyha esetleg a negyeddöntő nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor a világbajnokságra a repülőjegyért tudjunk játszani még egy meccset. Hogy milyen út, utak vezetnek a vb-re. Az irány jó, éppen ezért ebből nem szabad engedni egy pillanatra se, mert ha az ember átkerül a másik oldalra, nagyon nehéz visszakerülni”
 
A C csoport további programja:
péntek, 18 óra:
Oroszország–MAGYARORSZÁG
Portugália–Izland
 
Az orosz–magyar találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC