nb1.hu

U17: Döntetlen a törökök elleni főpróbán

Telki - Új játékosoknak is lehetőséget adott Szélesi Zoltán.

A magyar U17-es válogatott az Eb-felkészülés itthoni szakaszának végén 0-0-ra végeztek a törökök ellen.

 

U17-es válogatottunk szombaton utazik el Horvátországba, a korosztályos Európa-bajnokság helyszínére, jövő szerdán pedig pályára lép első mérkőzésén, a franciák ellen. A felkészülési hazai szakaszának hajrájára egy nemzetközi mérkőzést is lekötött a csapatnak a szakmai stáb, a mieink ellenfele a szintén Eb-re készülő török válogatott volt. 

 

A találkozó magyar helyzetekkel kezdődött, az első tíz percben egyértelmű fölényben játszott a válogatott. Ezt követően azonban a törökök is megmutatták, hogy nem véletlenül tagjai az Európa-bajnoki mezőnynek, egy-két gyors kontrájuk végén Ásványi Balázs kapuja előtt is kialakultak helyzetek. A mieink kapusának két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, de mezőnyben továbbra is a magyar válogatott játszott fölényben, a labdabirtoklási előnyünk azonban nem hozott gólt a szünetig. 

 

A második félidőre jelentősen átalakult magyar válogatott futott ki a pályára, Szélesi Zoltán hét helyen változtatott a csapatán. A 48. percben Szerető Krisztofer beadása után Kiss Tamás tévesztett kevéssel célt, az 53. percben a törökök egy kihagyott ziccerrel, három perccel később pedig egy les miatt érvénytelenített góllal válaszoltak. A második játékrészben már inkább a vendégek akarata érvényesült, a mieink elsősorban a támadásépítésekben maradtak el az első félidei teljesítményüktől. Az utolsó tíz percben a törökök kialakítottak néhány helyzet, de az eredmény nem változott, döntetlennel zártuk az Eb-felkészülést. 

 

Nem kegyelmezett az U18-as válogatottunk – NB1.hu

A mieink az ötödik helyért játszanak majd.

 

– Egy erős török válogatott ellen játszhattunk az Eb főpróbáján, ami azért is hasznos volt, mert a horvátországi tornán hasonló erősségű ellenfelek várnak ránk. Figyeltünk a játékosok optimális terhelésére, miközben a találkozó lehetőséget adott arra is, hogy megnézzünk néhány olyan játékost, aki a selejtezőkön még nem volt a keret tagja, ők főleg a második félidőben kaptak lehetőséget. Voltak hibák a játékunkban, támadásban és védekezésben is, ezeket ki kell javítanunk az első Eb-mérkőzésig – mondta Szélesi Zoltán a mérkőzés után. 

 

Magyarország-Törökország 0-0

Magyarország: Ásványi Balázs (Oroszi István, 41.) – Kovács Krisztián, Opavszky Balázs (Horgosi Donát, 41.), Arday Dominik (Mocsi Attila, 41.), Majnovics Martin – Szoboszlai Dominik, Csonka András (Lipóth András, 41., Molnár Alex, 55.) – Szerető Krisztofer, Schön Szabolcs (Daróczi Zoltán, 41.), Timári Norman (Kiss Tamás, 41.) – Torvund Alexander (Szendrei Norbert, 41.)

 

Változtak az utolsó forduló időpontjai – NB1.hu

Változotak az utolsó forduló időpontjai

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC