nb1.hu

U17: az Eb csoportbeosztásai, menetrend

Korábbi győztesek ellen.

A Preisinger Sándor vezette U17-es válogatott ősszel két mérkőzését megnyerte és egyszer döntetlent ért el az Eb-selejtező minitornán, majd következett a hazai rendezésű elitkör, ahol előbb Norvégia (1–0), majd Bosznia-Hercegovina (1–0) ellen tudott nyerni, utóbbi volt sorozatban az ötödik mérkőzése, amelyen gólt sem kapott a csapat. A megszerzett hat ponttal az együttes már biztos továbbjutóként futhatott ki a gyepre a torna zárómérkőzésén, ahol Belgium volt az ellenfele. A csoportgyőztes válogatottól kaptunk először gólt és első vereségünket is elszenvedtük (4–2) a selejtezősorozatban. Ennek azonban már nem volt tétje, hiszen a nyári, írországi kontinensviadalon 16 csapat vehet részt, így a csoportelső mellett hét csoportmásodik – köztük Magyarország – is kvalifikálta magát.
 
A tornán a csapatoknak esélyük lesz rá, hogy kivívják szereplésüket a brazíliai világbajnokságon, ahova Európa legjobb öt együttese jut ki.
 
A 16 válogatott hét stadionban méri össze tudását május 3. és 19. között.
 
A csoportok:
A csoport: Írország, Belgium, Csehország , Görögország 
B csoport: Hollandia, Franciaország, Anglia, Svédország 
C: csoport: Izland, Portugália, Magyarország, Oroszország
D: csoport: Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria
 
Csoportunkból Oroszország a 2006-os és a 2013-as kiírást is megnyerte. Portugália pedig 2003-ban és 2016-ban ért fel a csúcsra.
 
Az Eb-menetrendje:
Csoportkörök: Május 3-4., 6-7., 9-10.
Negyeddöntők: Május 12-13.
Elődöntők és az U17-es vb-rájátszás: Május 16.
Döntő: Május 19.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC