nb1.hu

U17: a világ egyik legjobb csapatát fogadják a magyarok – reakció

Két találkozón is bizonyíthatnak Szélesi Zoltán tanítványai.

Az MLSZ közleménye:

"Férfi U17-es válogatottunk kedden és csütörtökön a korosztályos szinten többszörös Európa-bajnok, világbajnok franciákat fogadja felkészülési mérkőzésen.

Szélesi Zoltán csapata októberben Európa-bajnoki selejtező tornán vesz részt (Izland, Grúzia és Észtország ellen), a tétmérkőzéseket megelőző utolsó felkészülési meccseit kedden és csütörtökön a franciák ellen játssza le. A francia korosztályos válogatottak évről évre Európa topcsapatai közé tartoznak: az előző három U17-es Európa-bajnokságon egyaránt jól szerepeltek, az előző öt világbajnokságból hármon vettek részt, vagyis a lehető legkeményebb rivális ellen játsszuk a tétmeccseink főpróbáját. A legutóbbi, 2019-es U17-es Eb-n és vébén a magyar és a francia válogatott is szerepelt, utóbbi mindkét tornán elődöntőt játszott.

Érdekesség, hogy a mieink szövetségi edzőjével, Szélesi Zoltánnal 2017-ben a válogatott nyerni tudott a franciák U17-es csapata ellen a horvátországi Európa-bajnokság csoportkörében.

A jelenlegi U17-es csapatunk őszi teljesítményén még érezhető, hogy alakulófélben van az együttes, eddigi öt lejátszott mérkőzésén felemás formát mutatott. A Telki Kupa végén jó játékkal sikerült legyőzni a horvátokat, de az augusztusi, oroszok elleni első mérkőzésre jelentősen visszaesett a teljesítményünk, ugyanakkor az oroszok elleni visszavágón (1-1) újra szebb arcát mutatta együttesünk.

– Nagy dolognak tartom, hogy a franciákat fogadhatjuk felkészülési mérkőzésen, miközben persze azt is tudjuk, hogy ellenfelünk várhatóan egyénileg és csapatszinten is előttünk tart – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán szövetségi edző. – Bízom benne, hogy a játékosok is egy nagyszerű lehetőségként tekintenek a mérkőzésre, hiszen lemérhetik, hol tartanak a világ egyik legerősebb korosztályos válogatottjához képest, és megmutathatják, hogy képesek felvenni a versenyt egy topcsapattal. A keretünkben ismét volt néhány személyi változás, de bízom benne, hogy a rendelkezésre álló rövid felkészülési idő ellenére olyan teljesítményt tudunk nyújtani, mint a Telki Kupán a horvátok ellen, vagy néhány hete az oroszok elleni második mérkőzésen."

A válogatott programja:

Kedd:
Magyarország-Franciaország, 16.00, Budaörs, Árok utcai Sporttelep
Csütörtök:
Magyarország-Franciaország, 14.00, Telki

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Gyetván Márk (Honvéd-MFA)

Védők:
Bodnár Gergő (Peterborough)
Korodi Kevin (Puskás Akadémia)
Komlósi Bence (DVTK)
Kokovai Csongor (FTC)
Szabó Tibor (Honvéd-MFA)
Vaskó Aurél (DVSC)
Papp Csongor (ZTE)
Kovács Patrik (RB Salzburg)
Kráz Tamás (ETO FC Győr)

Középpályások:
Boros Zsombor (Vasas)
Mihály Bálint (Honvéd-MFA)
Lisztes Krisztián (FTC)
Bachesz Edvin (Pécs)
Szücs Tamás (Honvéd-MFA)
Kovács Kolos (Ceglédi VSE)

Támadók:
Menyhárt Barnabás (Honvéd-MFA)
Pócs Balázs (Vasas)
Barkóczi Benedek (MTK Budapest)
Fábiánkovits István (Honvéd-MFA)
Klausz Milán (ETO FC Győr)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC