nb1.hu

U16-os válogatott: remek meccs, parádés mentalitás – reakció

Csak egyvalami hiányzott.

AZ MLSZ JELENTÉSE:

"Férfi U16-os válogatottunk idei utolsó mérkőzésén kitett magáért, de kimaradtak a helyzetei, így 0-0-s döntetlennel zárta az oroszok elleni találkozót Telkiben.

A Belvon Attila vezette együttes kedden több kulcsembere nélkül lépett pályára a remek játékerőt képviselő orosz válogatott ellen, amely akkor 3-1-re megnyerte a találkozót. A csütörtöki visszavágóra újabb játékosokról kellett lemondania a szakmai stábnak, a klubokkal kötött megállapodás értelmében többen is visszatértek kedden az egyesületükhöz.

Az egész napos esőzés miatt a találkozót a telki edzőcentrum centerpályája helyett a műfüves pályán rendezték meg. A magyar válogatott nagyszerű hozzáállással futballozott, már az ellenfél térfelén nyomás alá helyezte az orosz játékosokat, és nagyon sok labdát szerzett a magasan megkezdett védekezésből. A vendégek előtt kevesebb terület nyílt a támadásvezetéshez, mint kedden, ennek ellenére az első félidőben gyors, kombinatív akcióik végén több alkalommal is helyzetbe tudtak kerülni. 

Az első 45 percben nem született gól, a fordulás után pedig annyiban változott a játék képe, hogy a magyar válogatott már helyzetig sem engedte eljutni az oroszokat. Magasan védekeztünk, dinamikus, intenzív letámadással akadályoztuk meg a vendégakciók kibontakozását, a labdaszerzéseket követő támadásaink jelentős részét helyzetig, több esetben ziccerig játszottuk, a befejezések azonban nem voltak pontosak, a legnagyobb lehetőségek is kihasználatlanul maradtak.

Végig hatalmas tempót diktált a csapat, egyedül a gól hiányzott a játékunkból, a helyzetek alapján a 0-0-s végeredménnyel az orosz válogatott lehetett elégedett.

– Nagyszerű mentalitással, határozottan játszottunk a mai mérkőzésen, a játékosok mindent megtettek a győzelem érdekében. Végig magas tempóban futballoztunk, jól működött a védekezésünk, ezt az utat kell folytatnunk a jövőben is. A mutatott teljesítményhez gratulálok a játékosoknak, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel zárnunk az évet, pedig a mérkőzés képe alapján megérdemeltük volna a sikert – értékelt a lefújás után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Oroszország 0-0
Magyarország: Radnóti Dániel – Lengyel Noel, Umathum Ádám, Mohai Bálint, Lukács Máté – Kern Martin, Tóth Levente, Bagi Ádám – Varga Zétény (Girsik Attila), Simon Benedek (Vidnyánszky Mátyás), Somfalvi Bence (Molnár Csaba)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC