nb1.hu

Túlteljesítette Csercseszov jóslatát Boli – reakciók

Kell pár hét a Paks játékosának.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros a Magyar Kupa döntőjében 3-0-ra legyőzte a Paksot a Puskás Arénában.

A mérkőzés után így értékeltek a játékosok:

Franck Boli (Ferencváros): „Ennél jobban nem lehet befejezni a szezont. Megnyertük a bajnokságot, megnyertük a kupát, és ez az ember (Sztanyiszlav Csercseszov) mondta, hogy gólt szerzek a döntőben. És kettőt lőttem! Az évad első felében nem volt minden rendben a fejemben. Aztán jött Csercseszov, és azt mondta, hogy bízzak benne, betesz a csapatba.”

Vécsei Bálit (Ferencváros): ,,„Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a döntőt. Szépen játszottunk. Amikor szükség volt rá, jól kontráztunk és védekeztünk. Tudtuk, hogy felívelik a labdákat, és egész jó arányban megnyertük a párharcokat. Megérdemelten nyertünk. Le a kalappal a közönség előtt, hogy ilyen hangulatban játszhattunk. Mindent megteszünk, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligája csoportkörében, ehhez még jobban össze kell csiszolódnunk.”

Szabó János (Paks): ,,Sajnos ellenfelünk hozta a papírformát, nem nagyon tudtuk megszorítani Őket. Talán 1-0-nál, a második félidő elején volt egy negyedóránk, mikor adódtak kisebb lehetőségeink, összességében azonban megérdemelten nyertek. Próbáltuk kikapcsolni a játékukat, ez ma sajnos nem nagyon sikerült, nehéz most többet mondani, nyerni szerettünk volna. A vereség ellenére ez egy nagyon szép este, hiszen klubtörténelmet írtunk, és ennyi ember előtt futballozni is kiváló érzés volt. El kell telni egy pár hétnek, és minden megszépül majd, nagy dolog volt idáig eljutni”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC