nb1.hu

Tőzsér a középmezőny elejére várja a Lokit – Interjú

Budapest – A rossz kezdés után sem volt pánik a DVSC öltözőjében.

Az NB I legutóbbi két fordulójában gyűjtött hat pontnak köszönhetően a 7. játéknap végére a kiesőzónából a középmezőnybe lépett előre a Debrecen, amely szombaton közel egy év után nyert magyar csapatként a Budapest Honvéd otthonában. A vendégek vezetőgólját büntetőből megszerző Tőzsér Dániel szerint bár lendületben van a hajdúsági csapat, a bajnoki szünet nem befolyásolja a folytatást.

 

Tudta, hogy mikor nyert a Debrecen előtt legutóbb bajnoki mérkőzést magyar csapat a Bozsik-stadionban?

Nem, mikor? – kérdezett vissza az nb1.hu kérdéseire válaszoló Tőzsér Dániel, a szombaton a bajnokcsapatot 3-1-re legyőző DVSC labdarúgója.

 

Szeptember 24-én lett volna egy éve.

Ettől is értékes a győzelmünk. Szervezett, jó csapat a Honvéd, jó játékosokkal, akik tudják, hogy mit akarnak, ez abszolút látszik is a pályán. Nyilván nem véletlen az sem, hogy ők a címvédők. Egyszer minden sorozat megszakad, ám a kispestiek emiatt nem lehetnek szomorúak, hiszen továbbra is ott vannak a tabella elején.

 

Ha jól láttam, a lefújás pillanatában elégedetten nyugtázták a győzelmet, ám a kitörő öröm elmaradt.

Nem szabad túlértékelni azt sem, ha kikapunk, de azt sem, ha győzünk. Tudjuk, hogy nagyon sok mérkőzésből áll a szezon, amelyben lesznek hullámvölgyek – bízunk benne, hogy a rossz kezdés után ebből mi kifelé tartunk éppen. Ebben a bajnokságban soha senki nem lehet nyugodt, ezt a mi sikerünk is mutatja, hiszen kieső helyen állva győztük le a listavezetőt. Ez szerintem abszolút jellemző az NB I-re.

 

Noha a Fradi és a Videoton ellen is ígéretesen játszottak, a DVSC a 6. fordulóban, a Vasas ellen nyert először a nyáron. Gondolom úgy készültek ezt követően, hogy tudták: a Honvéd legyőzése sokat segítene a helyzetükön…

Abszolút pozitívan próbáltunk készülni a Budapest Honvéd elleni találkozóra. A rossz kezdés nyilván meghatározta az öltöző hangulatát, de pánikhangulat nem volt egy pillanatig sem, hiszen a csapattagok közül azért már sokan megéltek hasonló szituációkat, ezeket tudni kell kezelni. Fontos volt, hogy mielőbb megszerezzük az első győzelmet, de mint elmondtam, pontosan tudjuk, hogy még nagyon sok van hátra. Menni kell előre… A folytatásban minél több meccset tudunk megnyerni, annál nyugodtabbak lehetünk.

 

A legutóbbi két fordulóban három gólt szerzett, a DVSC pedig kétszer nyert. Nem tart attól, hogy a válogatott játéknapok miatt beiktatott szünet megtöri a lendületet?

Jó fázisban van a csapat, ez kétségtelen, nekünk viszont ugyanúgy kell dolgoznunk a héten is. Edzünk tovább, csináljuk a dolgunkat, szóval nem gondolom, hogy a szünetnek bármilyen köze lesz majd a folytatáshoz.

 

A nehéz tavalyi idény után hetekig kiesőhelyen állt a Debrecen az új szezonban is, a Honvéd legyőzése után léptek előre néhány pozíciót. Ön szerint reálisan hol lehet a csapat helye az NB I-ben?

A továbbiakban sem lesz egyszerűbb a dolgunk, de úgy gondolom, hogy egy Debrecennek a középmezőny elején ott lenne, ott lehet a helye. Minden meccsből szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő a szezon végén.  

 

Hatos Szabolcs

 

Az év meccse? Nagy történetek és simázás a Vidi-Fradin! – NB1.hu

Az év meccse? Nagy történetek és alázás a Vidi-Fradin!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC