nb1.hu

Történelem: feljutottak a szekszárdi lányok az NB I-be

Ez volt az első próbálkozásuk.

Kiütéses győzelmet aratott a Szentlőrinc-DPASE vendégeként a Szekszárdi UFC NB II-ben szereplő női nagypályás futballcsapata, amely ezzel másodikként végzett, és feljutott az NB I-be – jelentette a teol.hu.

A lap a beszámolójában jelezte, hogy "Micskó Márk csapata Csorbai Nikolett duplájával, valamint Kiss Gabriella, Schell Dorina és Prigli Barbara találataival 5–0-s győzelmet aratott a 30. forduló szerdai összecsapásán, így tizenkilenc győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel az aranyérmes MOL Fehérvár FC mögött ezüstérmesként zárt a Nyugati csoportban. Óriási bravúr ez a szekszárdiaktól, akik a futsalos évek után először szerepeltek nagypályás bajnokságban, de bebizonyították, hogy ebben a „műfajban” is képesek jó eredményeket elérni."

Eredmény, NB II, Nyugati csoport, 30. forduló. 
Szentlőrinc DPASE–Szekszárdi UFC 0–5 (0–3). Dunaújváros, V:
Kovács F. (Volentics E., Molnár-Sáska Zs.). 
Szentlőrinc: Szabó Zs. – Hévzi, Spiel, Rácz M., Gulyás Zs. (Bálint P.), Rituper, Virág M, (Nagy A.), Szabó A., Bocz, Bircsák, Palka. 
Szekszárd: Magyar – Kövesdi, Kágyi Á. (Prigli), Kovács Zs. (Seres), Schell, Nagy-Cseke (Sajabó), Vári (Dombi), Kiss G., Csorbai (Kágyi K.), Acsádi, Katona K. (Hortobágyi). 

Gólszerzők: Csorbai (32., 79.), Kiss G. (6.), Schell (15.), Prigli (89.). 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC