nb1.hu

Törökország: készen áll az egyszeres magyar válogatott

Tizenegyedik idényét kezdi meg légiósként.

Megyeri Balázs úgy érzi, fizikailag és mentálisan is készen áll arra, hogy akár már a hétvégi bajnokin bemutatkozzon új klubjában, a török élvonalban szereplő Göztepe labdarúgócsapatában.

A kapus az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta: közel két hete csatlakozott az együtteshez, és bár még nem érzi úgy, hogy "minden a helyén van", ennek ellenére "fizikailag és mentálisan is készen áll" a hétvégi összecsapásra.
    

"Ha az edző nekem szavaz bizalmat, akkor nem lesz probléma" – nyilatkozta.
    

A 30 éves játékos – aki tizenegyedik idényét kezdi meg légiósként, és törökországi szerződése két idényre szól – kiemelte: csapata jól kezdte az idényt, a nyitányon elért hazai 5-1-es sikert követően idegenben úgy játszott 1-1-es döntetlent, hogy győztes találkozót engedett ki a kezéből.
    
"Azért is fontos a szombati hazai meccsünk, mert utána a Basaksehir és a Fenerbahce ellen két rangadó vár ránk. Jó lenne a Gaziantep ellen is begyűjteni itthon a három pontot, mert akkor még nyugodtabban készülhetnénk az utána lévő találkozókra" – közölte.
    
Az egyszeres válogatott Megyeri úgy véli, hogy minden szempontból a legjobb ajánlatot választotta a nyáron. Mint mondta, mindenképpen klubot akart váltani, sőt, Görögországot is szerette volna elhagyni, s noha a vírushelyzet alaposan átírta a labdarúgás szokásos nyári átigazolási időszakát, próbálta türelmesen kivárni a minden szempont alapján legideálisabb ajánlatot, és végül a legjobb döntést hozta meg.
    

"A Göztepe megfelelő lépcsőfok, szakmai és családi szempontokat figyelembe véve egyaránt. Kétgyermekes apukaként fontos tényező, hogy a gyerekek is jól érezhetik itt magukat. A Göztepét tekintve is pozitív az első benyomás, a klub jól szervezett, minden feltétel adott a jó szerepléshez. Új a stadion, és miután Görögországban már megszokhattam a klímát, a törököknél abból sincs problémám" – nyilatkozta.
    

Kiemelte: a válogatott meghívóval nem foglalkozik, egyelőre az a célja, hogy klubjában kerüljön be a kezdőcsapatba, ott stabilizálja a helyét és kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtson.
    
Megyeri korábban a Ferencváros, az angol Bristol City, a görög Olimpiakosz, a spanyol Getafe és a német Greuther Fürth kapusa is volt, a török klubhoz a görög Atromitoszból igazolt, ahol 2018 és 2020 között szerepelt.
    
A Göztepe legutóbb a 11. helyen végzett a török élvonalban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC