nb1.hu

Toponár-Puskás Akadémia: Hornyák elégedett – REAKCIÓ

Az ellenfélre is külön kitért.

Mint ismert, a Puskás Akadémia 7-0-ás győzelmet aratott a megye I-es Toponár SE otthonában, a Magyar Kupa hatodik fordulójában. A mérkőzés után Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője, hangot adott az elégedettségének, valamint külön az ellenfelet is megdicsérte:

 

 

,,Amit elvártam a fiúktól ezen a mérkőzésen, azt a fiúk teljesítették. A hozzáállás megint maximális volt. A második szezonban, amit alattam fut a csapat, ezt akarom elérni, hogy ne becsüljük le egyik ellenfelünket se, ne tegyünk különbséget köztük. Ez ma teljesül. Nagyon jól álltunk hozzá a mérkőzéshez, főleg a kezdet nagyon erős volt. A második célom, ami a mai mérkőzésen volt, hogy minél több percet kapjanak azok a játékosok, akik eddig betegség után visszatérőben voltak, ez is sikerült. Úgy gondolom, láttunk 6-7 nagyon szép gólt a mérkőzésen. Nagyon nagy tisztelet érdemel a helyi csapat, hogy így álltak hozzá a mérkőzéshez, végig küzdöttek. Le a kalappal előttük, hogy így megszervezték ezt a mérkőzést. Ez a meccs a rész volt az MTK elleni meccs felkészülésének."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC