Több, mint 1 éve nem védő válogatott kapust igazoltak Pintér Attiláék?

Érdekes átigazolási fejlemény.

Forrás:

A Mezőkövesd Zsóry szerződtette a szabadon igazolható Branimir Alekszicset, aki legutóbb az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosa volt – vette észre az nso.hu.

A jelentés szerint „Alekszics a szerb Szpartak Szuboticánál kezdte profi karrierjét 2008-ban. Ezt követően 2014-ben Görögországba szerződött, majd visszatért Szerbiába. Magyarországon először 2017-ben kapott lehetőséget: a Szeged-Csanád GA szerződtette, amelyben három idény alatt 43 tétmérkőzésen lépett pályára.

Az NB I egyik legstabilabb kapusát nézhette ki a Dunaszerdahely - NB1.hu

Tegnap óta több, a Mezőkövesddel kapcsolatos átigazolási hírt is közöltünk már. Jeleztük ugyanis, hogy a matyóföldiek téli tervei között szerepel, hogy az FTC-ből és a DVTK-ból is megszereznének 2-2 játékost, de arról is hírt adtunk, hogy az érkezők mellett távozók is lehetnek, szintén 4-en.

A kapus 2020 nyara óta szabadon igazolható volt, az MLSZ adatbankja szerint azonban péntek óta az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry játékosa.

 

A 29 esztendős kapus 14 alkalommal lépett pályára a szerb U21-es válogatottban, 2012-ben pedig a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott egy Svédország elleni felkészülési mérkőzésen.”

 

Az nb1.hu megnézte a HLSZ statisztikai adatbázisát, ami szerint Branimir 2019. augusztus 4-én lépett utoljára pályára a Szeged-Budafok (0-3) mérkőzésen, 2017 februárjától a jelzett meccsig első számú kapusnak számított.

A Mezőkövesd még nem tett bejelentést az átigazolásról.

FRISSÍTÉS: 10.46

Pintér vs. Bognár: egyéniségek csatája - NB1.hu

 

17.10

A Fradiból és a Diósgyőrből is igazolna a Mezőkövesd - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink