Tiszaújváros-Honvéd: nehéz kezdet után mesternégyes - GÓLOK TÖRTÉNETE

Az első kispesti lépés a címvédés felé.

Forrás: MTI

TISZAÚJVÁROS-HONVÉD 1-7

Az Európa-ligából ugyan kiesett a Honvéd, ám a Magyar Kupában remekül rajtolt a csapat, hiszen 7-1-re diadalmaskodott a Tiszaújváros vendégeként. Az első félidőben még nem ment annyira a játék a Honvédnak, ezért némi meglepetésre a hazai csapat tudott vezetést szerezni. A második játékrészre azonban már kinyílt a gólzsák és hatszor kellett a hazai hálóőrnek kiszednie a labdát a saját kapujából.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A HONVÉD MÁSODIK GÓLJA

A 47. percben Tóth-Gábor Kristóf megszerezte a Honvéd második találatát és ezzel a vezetést is. Nagyon fontos találat volt, ami remek időben érkezett, hisz ezután kezdett bele a gólgyártásba az NB I-es csapat.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: GAZDAG DÁNIEL

Mesternégyes. Ezt nem is kell magyarázni. Kiemelkedően játszott, a négy gólja önmagáért beszél.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

4. perc: Mezgrani szabálytalankodott a tizenhatoson belül, tizenegyes. A labda mögé Kristófi Sándor állt oda, aki védhetetlenül belövi a labdát a kapuba. 1-0

30. perc: Gazdag kapta a labdát, majd 19 méterről finoman a kapu felé lő, amit nem tudott hárítani a kapus. 1-1

47. perc: Tóth-Gábor Kristóf a kapura tört, majd 12 méterről a bal alsóba lőtt. 1-2

60. perc: Bussy passza után, 23 méterről egy hatalmas bombát eresztett meg Gazdag, ami a kapuban köt ki. 1-3

78. perc: Nagy passza és néhány csel után, kb. 10 méterről a kapuba talált Gazdag. 1-4

85. perc: Kamber passza után Szendrei Gazdagnak adja a labdát, aki 15 méterről ismételten betalált. 1-5

87. perc: Az ötös bal sarkától Nagy Gergő helyezett a hálóba. 1-6

90+3. perc: Aliji 23-ról egy szabadrúgás után a bal alsó sarokba lőtt. 1-7

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Tiszaújváros számára végett ért a Magyar Kupa, a Honvéd a legjobb 64 csapat között folytatja.

JEGYZŐKÖNYV

MAGYAR KUPA
6. FORDULÓ
FC Tiszaújváros (NB III, Keleti csoport)–Budapest Honvéd (NB I) 1–6 (1–1)

Tiszaújváros, Tiszaújváros Sportcentrum, 800 néző.V: Takács J.
Tiszaújváros: Herceg P. – Tóth Márk, Vincze Á., Gelsi, Lőrincz P. – Burics (Tóth S., 58.), Bussy (Benke, 79.) – Bene A. (Kulcsár H., 67.), Csernák, Pap Zs. – Kristófi. Vezetőedző: Gerliczki Máté
Honvéd: Nagy S. – Mezghrani, Batik, Lovric, Uzoma (Aliji, a szünetben) – Kamber, Kesztyűs, Szendrei, Gazdag – Ugrai (Nagy G., 65.), Tóth-Kristóf (Traoré, 80.). Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerzők: Kristófi (4. – 11-esből), ill. Gazdag (30., 60., 78., 85.), Tóth-Gábor (47.), Nagy G. (87.), Aliji (90+3.)

Legfrissebb híreink