nb1.hu

Teljesült Waltner vágya, még nagyobb bajban van a DVTK

Nem nyomta rá a nagy tét a bélyegét a meccsre.

ZTE-DVTK 2-0 (1-0)

Kiesési rangadón debütált a Zalaegerszeg kispadján Waltner Róbert. A vezetőedző az összecsapás előtt azt mondta, hogy győzelmet vár a mérkőzéstől. Nos, Waltner vágya teljesült, hiszen a kék-fehérek 2-0-ra nyertek, ez a három pont nagyon értékes lehet a végelszámolásnál.

Waltner debütál, Horváth hét fontos meccse – NB1.hu

 

Egyébként talán sokan attól tartottak, hogy a nagy tét rányomja a bélyegét az összecsapásra, de szerencsére nem így lett. Egyik csapat sem bunkerfutballal rukkolt elő, így izgalomból nem volt hiány.

A Zalaegerszeg előnye a sikernek köszönhetően 6 pontra nőtt a sereghajtó diósgyőriekkel szemben.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: POLGÁR KRISTÓF

A Diósgyőrben kezdett Polgár Kristóf, ami legutóbb december elején fordult elő vele. A 24 éves futballista azért került hosszú időre körön kívülre, mert elkapta a koronavírust, majd a betegség szövődményeként szívizomgyulladás alakult ki a szervezetében. Szerencsére a jelek szerint Polgár leküzdötte a gondokat, és most már újra a labdarúgásra koncentrálhat.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: TŰZIJÁTÉK A DIÓSGYŐRI KAPU ELŐTT

Hihetetlen jelenetek játszódtak le a DVTK kapuja előtt a 24. percben. Futács centerezése után akár Könyves vagy Szánthó is betalálhatott volna, de ezeket a pillanatokat megúszta a Diósgyőr. Az esetről készült videó:

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

16. p.: Könyves harcolt ki szabadrúgást, amit Szánthó végzett el. A zalaegerszegi játékos nem gondolkodott, 22 méterről bal lábbal célba vette a diósgyőri kaput, a labda a bal felsőben kötött ki. 1-0!

87. p.: Egy szöglet után a tizenhatos környékén tartózkodó Favorovhoz került a labda, a ZTE futballistája pedig nem teketóriázott, hanem kapásból a jobb alsóba bombázott. A gólvonalon álló DVTK-játékos sem tudott tisztázni. 2-0!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Zalaegerszeg a következő fordulóban a Honvédot fogadja (ez is hatpontosnak ígérkező meccs lesz), míg a Diósgyőr a Paksot látja vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

ZTE FC-Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
ZTE Aréna, zárt kapus, v.:
Vad II.
gólszerzők: Szánthó (16.), Favorov (87.)
sárga lap: Könyves (4.), illetve Milovic (85.), Grozav (89.)
ZTE FC: Demjén – Lesjak (Németh E., 72.), Kálnoki-Kis, Bobál, Bedi (Gergényi, 65.) – Sankovic, Favorov – Könyves, Tajti (Koszta, 72.), Szánthó (Babati, 65.) – Futács
Diósgyőri VTK: Malenica – Polgár, Milovic, Soldo (Ivanovski, 62.) – Grgic, Márkvárt, Max (Molnár G., 62.), Marin –  Drazic (Roshi, 80.), Suljic (Vanecek, 62.), Grozav

A tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

22.22:

Horváth Ferenc és a 3 testőr, Boris üzenete – szombati reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC