nb1.hu

Téli edzőmeccsek imádata: Rudolf Geri a legnagyobb király!

Budapest – Volt, hogy csendre intette a nézőket, majd együtt nevetett velük.

Olyan ez majdnem, mint az nb1.hu.

 

Hétfőn kommunisták vagyunk, kedden Kubatov Gábor lefizetett csicskásai, szerdán a Kubatovot és a Ferencvárost tönkre tenni akarok jobbikos fradista nácik, csütörtökön meg hazaáruló liberálisok.

 

Aztán pénteken kezdődik minden elölről.

 

Ezért is van az, hogy a lehető legnagyobb ívben „mosolyogjuk le” az nb1.hu-t érő vádakat, mert ezek a jelzők és jelzős szerkezetek bizonyítják, hogy nekünk van igazunk, mert beazonosíthatatlanok vagyunk. Pedig semmi mást nem szeretnénk csak azt, hogy az összes magyar focicsapat a világon a legjobb legyen. Egyik nap az egyikkel foglalkozunk többet, másik nap meg a másikkal.

Most például a Nyíregyházát néztük ki magunknak (hamarosan a Véber György vezetőedzővel készült interjú is olvasható lesz, nyilván az is azért, mert azt akarjuk, hogy csak a Szpari jusson fel az élvonalba, mert a többieket utáljuk), mégpedig Rudolf Gergő miatt.

 

Rudolf a magyar labdarúgás egyik legnagyobb kérdőjele.

 

Alapképességei szerint még mindig az egyik legjobb csatárnak kellene lennie, mondjuk egy neves nyugati klubban rugdosva a gólokat úgy, hogy a hátán cipeli a válogatottat. Ehelyett viszont a mai, Vasas-Szpari edzőmeccsen kellett elviselnie a nézők zrikáit. Mert az angyalföldi drukkerek nem kegyelmeztek neki. Azért nem, mert őt ismerték, ezért őt kellett froclizni, hátha gyengébben játszik emiatt. Azaz, itt a beismerése annak, hogy akit a legjobban bántunk, attól félünk a legjobban, mert ő a legjobb az ellenfélnél.

 

Rudolf Gergely most ott tart, hogy az élvonalba vágyó Nyíregyháza legtutibb játékosa. Nem is csatárt játszott, hanem inkább irányító középpályást, de voltak olyan szakaszai is a mérkőzésnek, amikor a védelmi fal elől osztogatott. Véber György azt mondta nekünk a meccs után, hogy az edzéseken is a hátán viszi a csapatát, Tisza Tiborral karöltve. Most is jól irányított, voltak veszélyes passzai, megindulásai, sokkal többet futott, mint amit megszoktunk tőle, de amit a drukkerektől kapott az nem volt piskóta.

 

Volt olyan, hogy a szája elé tett ujjal próbálta csendre inteni a fanatikusokat (az őket ért rendőrségi megszorításokról a linkre kattintva lehet tájékozódni), meg olyan is, hogy inkább együtt nevetett a drukkerekkel a poénokon. Az nso.hu-n hamarosan remek videó is lesz majd a kialakult helyzetről, egyelőre legyen elég annyi, kollégáink is nevetve forgatták a filmjüket. Rudolf annyit mondott nekik a meccs után, „ha nem értem volna el semmit a pályafutásom alatt, akkor nem foglalkoznának velem”.

 

És igaza van.

 

Akit nem vesz a szájára a nép az semmilyen, nem ért el semmit, foglalkozni sem érdemes vele. Rudolf viszont megkapta, hogy Turó Rudi, hogy a pöttyös az igazi, hosszú másodperceken át zúgott a Rudi-Rudi kiáltás, ha éppen lefülelték az indításait, de titulálták dagadtnak (ha az lenne, nem nyert volna annyi párbajt sem a földön, sem a levegőben), lustának, emlegették az édesanyját, meg, hogy mit csináljon vele, szóval az egész meccsen főszereplő volt.

 

 

Pedig az igazság a következő: egy bomba formában lévő Rudolf Gergellyel sokkal könnyebben lenne bajnok a Vasas az élvonalban, mint nélküle, és a vezérletével sokkal több esélye van feljutnia a jelentős ponthátrányban lévő Szparinak, mint nélküle.

 

Elnézve a mai hozzáállását (egyébként azt senki nem tudta a lelátón, hogy a Nyíregyháza játékosai tegnapi két edzésükön kapták meg a csúcsterhelést, ma meg ugye utaztak egy jót…) kijelenthető, ha nem lesz újra sérült, akkor az NB II egyik, ha nem a legjobb játékosa lesz a tavasszal.

 

És akkor a nyártól újra lesz miért szidniuk a Vasas-szurkolóinak is, ami, ha bekövetkezik, azt jelenti majd, hogy szívesen látnák a csapatukban…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC