Tehenek legelésznek: Gera egyetért az edzőjével

Budapest – A Fradi játékosai csak célfutballt tudtak játszani.

Forrás: fradi.hu

 

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombaton rendezett Megyeri úti derbijén, az Újpest-Ferencváros találkozón megismétlődött a tavalyi Magyar Kupa-finálé 1-0-s végeredménye – ezúttal is a zöld-fehérek örülhettek. A győztesen megvívott rangadót követő sajtótájékoztatón az FTC trénere, Thomas Doll kifogásolta a Szusza Ferenc Stadion játékterének állapotát, amely a szakember szerint méltatlan volt a párosításhoz. Doll azt mondta, hasonló talajjal Németországban még az ötödosztályban sem találkozni.

 

„Egyetértek Thomas Dollal – mondta el a lefújás után a győztes gólt jegyző játékos, Gera Zoltán. – Egész héten hallottuk, hogy a pálya talaja nem annyira jó, s bizony már a bemelegítésnél megtapasztaltuk, hogy vannak problémák a pálya minőségével. Sajnos eléggé döcögött, pattogott a gyep; ez talán kívülről annyira nem is volt látványos. Nehéz volt rajta játszani, éppen ezért célfutballt játszottunk. A legfontosabb, hogy győzni tudtunk – közölte a válogatott labdarúgó.

 

Gera döntőnek bizonyuló találata a 35. perc történése volt, a tizenhatos vonalánál elvégzett szabadrúgás után pattant meg a játékszer egy hazai játékoson.

 

Doll: „Németországban ilyen helyeken a tehenek legelnek"

„Az volt a célom, hogy eltaláljam a kaput. Valószínűleg Szabolcs (Balajcza Szabolcs védte az újpesti kaput – a szerk.) védte volna a lövést, ha az nem vált irányt a labda, ám szerencsés voltam, hiszen az megpattant valamelyik újpesti védőn” – emlékezett vissza a gólszerző, aki a győzelem ellenére is tudja, hogy a sorozatban negyedik mérkőzésén kapott gól nélkül záró csapatának még fejlődni kell.

 

„Védekezésben nagyon masszívak vagyunk, tökéletesen végrehajtjuk, amit Thomas Doll kér tőlünk. Ellenben a támadójátékunkon mindenképpen szeretnénk javítani, s biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő mérkőzéseken fogunk is.”

 

A Ferencváros legközelebb szombaton lép pályára az NB I-ben. A zöldek akkor a Haladást fogadják.

 

Hatos Szabolcs

Legfrissebb híreink