nb1.hu

Távozott az FTC egyik legjobbja

Hivatalos bejelentés.

Mint ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, Myrto Uzuni valóban a spanyol élvonalban szereplő Granadánál folytatja a karrierjét.

ÍME, A FERENCVÁROS KÖZLEMÉNYE:

"Egy magyar bajnoki cím, egy Bajnokok Ligája-, majd egy UEFA Európa Liga-csoportkört követően Myrto Uzuni távozik labdarúgócsapatunktól. Myrto Uzuni személyében nemcsak egy játékos, hanem egy remek ember, a szurkolók egyik nagy kedvence is elhagyja együttesünket. Az albán labdarúgó 76 alkalommal játszott a Fradiban, ebből 67 volt tétmérkőzés. Összesen 41-szer talált a kapuba, góljai közül ötöt előkészületi összecsapásokon szerzett. A Ferencvárossal begyűjtötte a klub 32. bajnoki elsőségét, győztes gólt szerzett a Dinamo Zagreb elleni kulcsfontosságú BL-selejtezőn, de betalált a Molde otthonában, majd Torinóban a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is. Góljai mellett megannyi remek megmozdulással, csellel, csupaszív játékával és győztes mentalitásával nyerte el szurkolóink szimpátiáját, de a pályán kívül is bizonyította, hogy lehet rá számítani. 

Myrto Uzuni 2020. júliusában érkezett a horvát bajnokságban szereplő Lokomotiva Zagreb együttesétől. Uzuni már korábbi csapataiban is rendkívül gólerősnek bizonyult, az albán válogatott szélső pedig már bemutatkozó interjújában is elmondta, azért érkezett együttesünkhöz, hogy azt gólokkal segítse, valamint, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Megjárta a poklot, majd továbblőtte a Fradit
Ki ne emlékezne arra, amikor csapatunk 25 év után ismét bejutott az európai klubfutball nagyszínpadára, a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és az oda vezető útra? Ha valakinek, akkor Uzuninak még emlékezetesebb lehet ez a menetelés.

A Djurgardent otthon, a Celticet Glasgowban fektettük kétvállra, majd jött a harmadik kör, vele pedig a jól ismert ellenfél, a Dinamo Zagreb. Álomszerű kezdés, a második percben nálunk az előny. A folytatásban magasabb fordulatszámon pörgött a Dinamo, a 23. percben pedig az ellenfelet jól ismerő Uzuni öngóljával jött az egyenlítés. Tudtuk, hogy nincs veszve semmi, hiszen még rengeteg idő volt vissza, de a szünetig már nem változott az eredmény, 1-1-gyel mentünk a pihenőre.

A szünet után sem volt megállás, teljes erőbedobással mentünk előre a vezetés újbóli megszerzéséért. A 65. percben Kovacevic vágta előre a labdát, Uzuni érkezett lendületből, majd két védő között kilépve, egészen a tizenhatos előteréig nyargalt, onnan pedig nemes egyszerűséggel a balalsóba gurított, ezzel ismét nálunk volt az előny. Az albán támadó gólöröme mindent elárult: azon a találkozón megjárta a poklot, hiszen az ő öngóljával jöttek vissza a vendégek, de elképesztő mentális erőről téve tanúbizonyságot, jött, látott és győztes gólt szerzett, a Fradi pedig egy lépésre került a hőn áhított BL-csoportkörtől.

Mindent elsöprő folytatás
Uzuni a későbbiekben sem vett vissza, meccsről meccsre bizonyította rátermettségét, és hozta azt a csupaszív játékot, amivel belopta magát a ferencvárosi szurkolók szívébe. A BL-selejtezők után a bajnokságban is kinyílt a gólcsap, és sorra lőtte a fontosabbnál fontosabb találatokat. Betalált többek között az első Újpest elleni derbijén, de az első Fehérvár elleni rangadóján is eredményes tudott lenni.

A hazai bajnokság legnagyobb rangadóin gólt szerezni nem mindennapi dolog, és nem is mindenkinek adatik meg. De Uzuni ennél is tovább ment. 2021. november 24-én úgy utaztunk a Juventus otthonába, hogy hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedtünk. A budapesti találkozót messze magunk mögött hagytuk, és parádés teljesítményt nyújtottunk az Allianz Stadionban, különösen Myrto Uzuni. Játékosunknak nagy példaképe a torinóiak korábbi hetese, az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldo. Nem véletlen, hogy a Torinóban lőtt szenzációs, vezetést jelentő gólját a portugál szupersztár ikonikussá vált gólörömével ünnepelte. Myrto nagy álma volt, hogy a Bajnokok Ligájában játszhasson, hogy találkozhasson Cristiano Ronaldóval. Hitt benne, mindennél jobban akarta, ezért dolgozott nap, mint nap, és elérte. És ez az, ami tökéletesen leírja őt, hiszen amit eltervez, azt véghez is viszi.

Myrto Uzuni, az év Fradi-futballistája!
Minden szempontból történelmire sikerült labdarúgócsapatunk 2020/21-es idénye: 25 év után ismét a Bajnokok Ligája-csoportkörében szerepelhettünk, majd a szezon végén az Újpest 3-0-s legyőzésével bebiztosítottuk, hogy sorozatban harmadszor végeztünk a bajnoki tabella élén. Uzuni ezekben a nem mindennapi sikerekben pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Uzuni a mögöttünk hagyott idényben 26 bajnoki összecsapáson öltötte magára a zöld-fehér mezt (23 alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet), összesen 1923 percet töltött a pályán. Ez idő alatt 12-szer volt eredményes, amivel a házi góllövőlista élén zárt. Betalált többek között az Újpest elleni bajnoki címről döntő áprilisi derbin, de a MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd kapuját is bevette.

Az OTP Bank Liga mellett két gólt lőtt a Bajnokok Ligája-selejtezőiben (a Dinamo Zagreb és a Molde ellen), de a csoportkörben a Juventus kapuját is bevette. A gólok mellett Uzuni gólpasszok tekintetében is jeleskedett, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 14 alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe a társakat, ezzel is hozzájárulva a történelmi idény történelmi sikereihez.

Az idény végeztével megszavaztattuk szurkolóinkkal, hogy szerintük ki volt az év Fradi-futballistája. A szavazók mintegy 30%-a az albán válogatott támadóra voksolt, ezzel pedig Aissa Laidounit és Dibusz Dénest megelőzve a sorban nyerte a szavazást. Uzuni így olyan játékosokkal került egy listára, mint a kétszeres győztes Gera Zoltán, valamint Miha Blazic, Böde Dániel és Dibusz Dénes.

A díjat a 2021/22-es bajnoki idény első hazai mérkőzését megelőzően vehette át az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójától, Orosz Páltól.

Új idény, de Myrto a régi
A 2021/22-es szezon megkezdése után sem kellett sokat várni, hogy Myrto Uzuni megtalálja a góllövő cipőjét. Rögtön a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján mesterhármast lőtt a Prishtina otthonában, ami profi karrierjének első triplája volt.

A második körben a litván Zalgiris volt csapatunk ellenfele, de ők sem úszták meg Uzuni-gól nélkül a párharcot. A budapesti odavágón egyszer volt eredményes az albán játékos, míg Litvániában két gólpassz került a neve mellé.

A bajnokságban sem kellett sokat várni az első góljára, ugyanis rögtön a harmadik fordulóban eredményes volt a Mezőkövesd ellen, majd néhány játéknappal később gólt és gólpasszt jegyzett az idény első derbijén, melyet 3-1-re nyertünk meg. Ezt követően a Gyirmót, a Kisvárda és a Fehérvár ellen is eredményes volt, ráadásul az őszi idény utolsó mérkőzésén a 93. percben az ő góljával győztük le a Budapest Honvéd együttesét.

Uzuni nem csak a bajnokságban, de az UEFA Európa Ligában is maximális erőbedobással harcolt. A folyamatos küzdeni akarás pedig gólokban is megmutatkozott, hiszen előbb a Real Betis, majd a Celtic ellen szerzett látványos találatokat.

Uzuni emberi nagyságát mutatja, hogy a 2021-es év végén kórházban ápolt, beteg gyerekeket látogatott meg, akiknek még ajándékkal is kedveskedett, ezzel is szebbé varázsolva számukra az ünnepeket.

Myrto Uzuni személyében egy igazi példaképet, egy csupaszív játékost, egy igazi harcost ismertünk meg, akinek a szótárában nem szerepel az a szó, hogy lehetetlen. Folyamatos győzni akarásával, megannyi szép megmozdulásával, vereséget nem ismerő mentalitásával belopta magát a ferencvárosi drukkerek szívébe.

Két év, egy magyar bajnoki cím, egy-egy BL- és UEL-csoportkör után Myrto Uzuni a spanyol élvonalban szereplő Granada együtteséhez igazolt. A dél-spanyolországi együttessel már a hétvégi Real Madrid elleni La Liga mérkőzésre készülhet, melyet a Santiago Bernabéuban rendeznek meg.

Mindent köszönünk Myrto, sok sikert kívánunk pályafutásod következő szakaszához!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC