Távoznia kell a PSG magyar edzőjének is?

Még érdekesebbé vált a tegnapi interjú.

Forrás: France Football

Tegnap jelent meg a Nemzeti Sportban egy remek interjú, melynek már akkor is sokatmondó volt a címe, ma meg már még inkább az. A következő volt:

„Lélekemelő pillanatokat éltem meg – Lőw Zsolt”

Lőw a sportnapilapnak a következőket mondta:

„Csak ismételni tudom magam, családapaként és edzőként egyaránt szép és eredményes esztendő ez számomra. Ami a futballt illeti, bámulatos idény van mögöttünk, négy serleget emelhettünk a magasba. Mondhatjuk mi, hogy a PSG évről évre lép előre, de legyünk őszinték: a fejlődést, egyben a teljesítményt eredményekben mérik. Az öt megnyerhető trófeából négyet megszereztünk, erre tényleg büszkék lehetünk.”

A majd a következőkről is szó volt:

Szerződés?
A két és fél éve született megállapodás – csakúgy, mint az engem Párizsba csábító vezetőedzőt, Thomas Tuchelt – jövő nyárig köt a PSG-hez, mindmáig nem esett szó a hosszabbításról. Talán nem is baj, mert így nincs más feladatunk, mint arra összpontosítani, hogy minél sikeresebben fejezzük be ezt az idényt is. Igyekszünk a legtöbbet kihozni ebből is, jóllehet jelentős gondokkal küszködünk. A nyáron meghatározó játékosok távoztak, a veszteséget valahogy próbáltunk pótolni – maradjunk annyiban, nem feltétlenül sikerült. S akkor a sérülésekről nem is szóltam… Hogy aztán mit hoz a nyár, arról még korai beszélni. Ha lejár a szerződésünk, a klub is szabadon dönthet, ahogyan mi is. Nem aggódom, mert voltak és vannak kecsegtető lehetőségeim. Egy biztos, a nagy döntések nyara előtt állok.”

A tegnap még nyárra gondolt nagy döntések viszont lehet, hogy már a télen be kell, hogy következzenek.

Mégpedig azért, mert két igen jelentős orgánum, a Bild és az RMC Sport arról adott jelentést, hogy Leonardo, a PSG sportigazgatója szerda este menesztette Thomas Tuchel vezetőedzőt. A német szakembert a Tottenham korábbi menedzsere, Mauricio Pochettino követheti a kispadon.”

A hírek szerint ez azt is jelentheti, hogy Lőw Zsoltnak is távoznia kell, ám a PSG a hivatalos felületein sem erről, sem a vezetőedző menesztéséről nem számolt (még?) be. A klub a sajtóosztálya a tegnapi, Strasbourg elleni 4-0-s diadallal kapcsolatos történésekről tájékoztatja a klub szurkolóit és a közvéleményt.

A tegnap megjelent interjúnak egyébként voltak a mai hírek miatt még fontosabbá váló momentumai:

Vezetőedzőség?
Erre is céloztam az imént… Vívódom, milyen irányba induljak el, minél hamarabb szeretném tisztázni magamban ezt a kérdést. Az elmúlt hónapokban azért ráeszméltem, a vezetőedzőn időnként irgalmatlanul nagy nyomás van, jókora terhet cipel. Még a játékosok is azt mondták, nem irigylik Thomast… Jól át kell gondolnom mindent, azt is, mit bírok el én, mit bír el a családunk. Azt is meg kell várni, milyen ajánlatok érkeznek, akár nekem, akár Thomasnak. S a Ralf Rangnickkal ápolt jó kapcsolatomról se feledkezzünk meg. Több szálon fut egyelőre ez a történet, hogy a végén hova lyukadunk ki, még én sem tudom.”

A PSG a 47 éves Tuchel irányításával - a szakember munkáját az elmúlt két és fél évben Lőw Zsolt másodedzőként segítette - a 2018/19-es, valamint a pandémia miatt félbeszakított 2019/20-as idényben is megnyerte a bajnokságot, a nemzetközi porondon azonban elmaradt az évek óta elvárt kiugró siker. Bár a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában döntőbe jutott a párizsi csapat, a lisszaboni fináléban 1-0-ra alulmaradt a Bayern Münchennel szemben.
    
A most zajló idényben a PSG 17 mérkőzésen 35 pontot gyűjtött a bajnokságban, és a harmadik helyen áll a tabellán, mindössze egy ponttal elmaradva az éllovas Lyontól és a második helyezett Lille-től. Legutóbb otthon, rendkívül tartalékos összeállításban a Strasbourg gárdáját múlta felül 4-0-ra. A BL-ben kiegyenlített csoport első helyén végezve - a RB Leipziget és a Manchester Unitedet is maga mögé utasítva - jutott a nyolcaddöntőbe.

A kialakult helyzetre, pláne, ha lesz hivatalos fejlemény, még visszatérünk.

Legfrissebb híreink