nb1.hu

Távozik a Kisvárda válogatott játékosa

Több ok is szerepet játszott a döntésében.

Nemrég ugyan meghosszabbította a szerződését Brana Ilics a Kisvárdánál, a rutinos játékos mégis távozik a csapattól. A felek közös megegyezéssel bontották fel Ilics szerződését. Íme a várdaiak beszámolója a döntésről:

"Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt arról számoltunk be, hogy Brana Iliccsel egy évre szerződést hosszabbítottunk. Ehhez képest kedden elváltak egymástól a felek
útjai – a Kisvárda Master Good közös megegyezéssel szerződést bontott az egyszeres szerb válogatott támadóval.

„Brana Ilics családi okok miatt kérte szerződése felbontását, és bár kértem, hogy gondolja át a helyzetét, ő a megadott határidőre azzal jelentkezett, hogy nem
másította meg a döntését. Mi ezt – érdemei elismerése mellett – tudomásul vettük, és közös megegyezéssel szerződést bontottunk” – magyarázta meg a kialakult helyzetet
Révész Attila sportigazgató.

Brana Ilics magyar felmenőkkel rendelkező szerb játékosként 2017 nyarán érkezett Kisvárdára, a két, itt töltött éve alatt részese volt a történelmi feljutásnak és az
NB I-ben maradásnak is. Kisvárdai színekben 65 mérkőzésen lépett pályára, azokon 14 gólt szerzett.

 

 

„Az első és legfontosabb ok, amiért távozom, hogy ajánlatot kaptam egy szerb csapattól, az FK Indijától, amelynek székhelye mindössze ötperces autóútra van az
otthonomtól és a családomtól – mondta a búcsúbeszédében Brana Ilics. –

A másik, ami elősegítette a döntésemet, hogy a jelek szerint a kisvárdai csapatban már nem tudom azt a szerepet betölteni, amit korábban. Miriuta László nem szán nekem sok játéklehetőséget, de nincs ezzel semmi gond, meg is beszéltük a kérdést a vezetőedzővel.

 

Azzal is tisztában vagyok, hogy harmincnégy évesen már nem az enyém a jövő, itt vannak a fiatalabb játékosok, eljött az idő, hogy ők is lehetőséghez jussanak az én
pozíciómban, megmutassák a tehetségüket. Cseppet sem volt könnyű dolog meghozni ezt a döntést, egy darabot itt hagyok a szívemből. Külön szeretnék köszönetet mondani
Révész Attila sportigazgatónak, akivel mindig is korrekt volt a kapcsolatom. Ő rengeteget segített nekem, talán én is vissza tudtam adni neki és a csapatnak is
valamit. Köszönök mindent a csapattársaknak is, élmény volt velük egy klubban szerepelni, mindannyian remek srácok. Biztos vagyok benne, hogy a következő bajnokságban
is elérik a céljukat. A sikeres két évhez hozzájárultak a klubban dolgozó emberek is, rájuk is szeretettel gondolok majd. És köszönök mindent Kisvárdának, a
szurkolóknak is, igazán jól éreztem magam köztük.

Sosem feledem el ezt a két évet, biztos vagyok benne, hogy közeli marad a kapcsolatom a klubbal, azon belül is Révész Attilával. Ha igényli, segítek neki szerbiai kapcsolatok teremtésében, játékosok vagy edzőpartnerek felkutatásában.

 

A mostanit amúgy is az utolsó szezonomnak szántam Kisvárdán, meglehet új csapatomnál még két évig futballozhatok. Aztán meglátjuk, mit hoz az élet, talán nem végleg zártam be magam mögött a kisvárdai ajtót.”

Branci! Fájó szívvel engedünk utadra, azzal, hogy sok sikert kívánjunk a karriered új állomásához."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC