Távozik a Fradi brazilja: honfitársa elbúcsúzott tőle - fotó

Sokatmondó szavak.

Forrás: fradi.hu

Korábban már jeleztük, hogy távozhat a Ferencvárostól Isael.

Ferencváros: három légiós is távozik? - NB1.hu

 

A 32 éves brazil karmester 2019-ben érkezett a zöld-fehérekhez, ebben a szezonban eddig összesen 27 bajnokin lépett pályára, ezeken öt találatot szerzett. Játszott az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is, míg a Honvéd elleni, szombati szezonzárón csereként szállt be, a 83. percben gólt ünnepelhetett.

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója a bajnoki ünneplés során azt mondta az M4 Sportnak, hogy Isaelnek valóban lejár a szerződése, de anélkül, hogy konkrétumot mondhatna, még egy-két dolgot meg kell várni.

Részleteket árult el az igazgató a Fradi átigazolási terveiről - NB1.hu

 

Ezzel némiképp ellentmondóan Somália, a zöld-fehérek másik brazilja Instagramon már elbúcsúzott Isaeltől. "Hiányozni fogsz!" - írta.

Legfrissebb híreink