nb1.hu

Tavalyi teljesítményét nyújtaná a volt újpesti a Fradi ellen

Borítanák a papírformát.

Vaasárnap a Ferencvárossal mérkőzik meg a Paks, a találkozóról a Bognár György jelenlegi játékosa és egyben volt újpesti futballista, Balogh Balázs nyilatkozott:

,,Nyilván a papírformát ismeri mindenki, ugyanakkor minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt felborítsuk, megcáfoljuk. Szép feladat elé nézünk. Egész héten azért dolgozunk, hogy a Fradi ellen azzal a játékkal tudjunk előrukkolni, amivel eddig. Filozófiánkon nem fogunk változtatni, és reméljük, sikerül minimalizálni a hibáinkat. Szeretnénk elöl továbbra is olyan hatékonyak lenni, mint eddig, ha ez sikerülne, bizakodóak lehetünk. A rövid felkészülési időszakban három hetet is kihagyni kényszerültem, ezt követően azért kellett idő, míg utolértem magam. Lekopogom, úgy érzem, most kezdek rendben lenni, innentől kezdve tehát a tavalyi teljesítményem szeretném nyújtani minden találkozónk során, mellyel nagy hasznára kívánok lenni a csapatunknak.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC