nb1.hu

Tartalékos lesz a DAC a Fradi ellen

A magyar válogatottaik sem jászanak.

ÍME, A DAC BEJELENTÉSE:

"Öt nappal a Red Bull Salzburg elleni összecsapást követően egy újabb olyan együttessel találkozunk, amely tavaly a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt. A nyári felkészülési időszak második barátságos mérkőzésén holnap 18:00 órai kezdettel a magyar bajnoki címvédő budapesti Ferencváros lesz az ellenfelünk.

A találkozó a 23 700 férőhelyes Groupama Arénában kerül megrendezésre, és mivel Magyarországon nincs megszabva a nézőszám felső határa a sporteseményeken, elméletileg teltház is lehet. A hazai klub 1200 jegyet biztosított a DAC szurkolóinak a vendégszektorba. A belépők eladásának módjáról és feltételeiről itt olvashatnak bővebben.

A Ferencvárosnak a holnapi meccs lesz az új bajnoki idény fazonigazító főpróbája, amelyen kezdésképpen a koszovói bajnok FC Pristina gárdájával találkoznak a Bajnokok Ligája 1. előselejtezőjében – jövő kedden odahaza, egy héttel később idegenben.

A zöld-fehérek edzőváltáson estek át a nyáron. A sikerhalmozó Szerhij Rebrovot – aki három év alatt három bajnoki címet szerzett és a legutóbbi két idényben bejuttatta a csapatot az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csoportkörébe – Peter Stöger váltotta. Az 55 esztendős osztrák a Bundesligában szereplő Köln és Dortmund csapatát is irányította a múltban.

„Hasonlóan jó meccset várok, mint amilyen a Salzburg elleni volt. Tisztában vagyunk vele, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája előselejtezőjére készül, már jövő héten lejátssza az első tétmérkőzését. Holnapi ellenfelünk nagyon minőségi játékoskerettel rendelkezik, esélyes a csoportkörbe való bejutásra és kívánom nekik, hogy sikerrel járjanak. Erős ellenfél, szép stadion a szurkolókkal – jó meccsre van tehát kilátás. Igaz, hogy mi a felkészülés más stádiumában vagyunk, ami természetesen nem kifogás, hanem tény. Bízom benne, hogy holnap megmutathatjuk az erényeinket” – mondta Németh Antal vezetőedző, és a játékoskeret helyzetéről is szót ejtett: „A próbajátékon nálunk járt Bencze Márktól elköszöntünk, jelenleg nem marad a klubnál. A gárda többi tagja bevethető, még ha a Salzburg elleni összecsapást követően voltak kisebb sérülések is, amelyek azt jelenthetik, hogy néhány futballistát, mint például Andzouana és Nicolaescu, szombatra kell tartalékolnunk.”

A két együttes legutóbb napra pontosan három éve, 2018. június 30-án találkozott a MOL Arénában és Erik Pačinda találatával 1:0-s győzelmet arattunk.

Ahogy az ismert, csapatunkból hiányzik a válogatottaknál szereplő Eric Ramirez, Schäfer András (mindketten jövő hét kedden csatlakoznak az együtteshez) és Eric Davis. Kalmár Zsolt és Cesar Blackman sérülés miatt nem áll az edzői stáb rendelkezésére.

A Ferencváros-DAC felkészülési mérkőzés 2021. június 30-án, szerdán 18:00 órakor kezdődik,és az M4 Sport csatorna élőben közvetíti. A kezdőrúgás előtt felhangzik a Nélküled – klubhimnuszunkat maga a dal szerzője, az Ismerős Arcok zenekar énekese, Nyerges Attila adja elő."

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC