nb1.hu

Szuperkupa a Puskásban: lesznek-e nézők? – reagált az MLSZ

A szóvivő nyilatkozata.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy szeptember 24-én Budapesten rendezik a két legrangosabb európai klubsorozat, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének párharcát. Az UEFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy ezen a napon az új Puskás Arénában játsszák le az európai Szuperkupa-döntőt.

A koronavírus-járvány enyhülése és a korlátozások feloldása végett adódik a kérdés: lehetnek-e nézők a találkozón? A Blikk megkereste az MLSZ-t az üggyel kapcsolatban.

"Óriási élmény lenne a szurkolók számára testközelből látni a BL és az El győztesét, reménykedünk benne, hogy nézők előtt rendezhetjük meg a mérkőzést, de ez a járványhelyzet alakulásától függ. A szervezést az európai szövetség koordinálja, de természetesen az MLSZ is közreműködik, folyamatosan kapcsolatban vagyunk az illetékes hatóságokkal" – mondta Sipos Jenő, a szövetség szóvivője. 

 

"A Puskás Aréna révén rendelkezünk olyan stadionnal, amely alkalmas ilyen kiemelt mérkőzés megtartására. Aztán először Magyarországon indult újra Európában a fociélet, előbb zárt kapuk mögött, majd nézőkkel. A korábbi rendezvényeink, az U19-es Eb és a női BL-döntő is kedvező visszhangot kapott" – mondta. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC