Szorosabbá tette a Kövesd a Fradi ellen a dobogós helyekért vívott csatát

Kuttor Attila először nyert edzőként az FTC ellen.

Forrás:

Mezőkövesd-Ferencváros 3-0

A Ferencváros mezőkövesdi vendégszereplése már látatlanban is izgalmasnak ígérkezett, hiszen az NB I első és harmadik helyezettje csapott össze egymással. Az sem mellékes, hogy Magyar Aranylabda-díjas edzők néztek farkasszemet, Kuttor Attilát a legjobb magyar edzőnek, míg Sergei Rebrovot a legjobb nem magyar állampolgár edzőnek, aki a magyar labdarúgásért dolgozik választották meg a szakírók.

A múlt heti Videoton elleni sikerrel már sokan elkönyvelték, hogy idén is a Ferencváros lesz a bajnok. Mivel ma azonban nyert a Vidi, azzal eldőlt, hogy a mai napon nem fog előrébb lépni a tabellán a Kuttor által vezetett csapat. Kuttor Attila még nem tudott nyerni edzőként az FTC ellen, játékosként viszont többször is volt ilyen élménye.

A meccset Iványi Zoltán vezette, aki egyébként jól végezte a dolgát. A két csapat legutóbbi meccsén döntetlent játszott egymással a Groupama Arénában, ebből is látszik, hogy a Mezőkövesd fel tud nőni a Fradihoz. A mérkőzést gyászszünet előzte meg, Takács Mártonra emlékeztek a stadionban jelen lévők. Szép számmal keltek  útra a zöld-fehérek hívei, teljesen megtöltötték a szektorukat. A hazai publikum is szép számmal volt jeen, igazi futballhangulat volt a meccsen.

A csapatok nem nagyon tapogatóztak, kisebb-nagyobb helyzetek már a meccs legelejétől kialakultak mind a két oldalon. A 8. percben aztán Dibusznak akadt védeni valója, a hazaiak próbálkozását szögletre tudta tolni, amiből után nem alakult ki komolyabb helyzet. Az első 10 perc után világossá vált mindenki számára, hogy nem ijedt meg a Fraditól. A 12. minutumban vezetést szerzett a hazaiak, Karnitskiy talált be egy szöglet utáni fejesből. 1-0!

Security Check Required

(null)

A gól után sem vett visszább a tempóból a hazai csapat, folyamatos nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját. 20 perc elteltével a Fradi még mindig nem találta önmagát, a Mezőkövesd nagyjából mindenben jobb volt, nem nagyon hagyott teret az ellenfélnek. A 25. percben veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a Mezőkövesd, nagyjából 25 méterre a kaputól, ám Cseri jócskán fölé rúgta a labdát.

A 26. percben lett meg az első igazi lehetősége a vendégeknek, Isael végezhetett el szögletet, azonban a labdát csak a kapu fölé tudta fejelni a Fradi támadója.

A 29. percben Dibusz hibázott hatalmasat, nagyon gyengén próbálta előrepasszolni a labdát, ám Besirovics szemfülesen lecsapott a játékszerre, majd egy könnyed emeléssel helyezte az a kapuba. 2-0!

Security Check Required

(null)

A Fradinak futnia kellett az eredmény után, ám folytatta a rohamokat tovább a Mezőkövesd. A 34. percben ismét gólt szerzett a Mezőkövesd, egy végtelenségig kijátszott akció után Cseri volt eredményes. A legnagyobb dicséret azonban az első gólt szerző Karnitskiy-t illeti, aki egy labdaszerzés után gyönyörűen indította az akciót. 3-0!

Security Check Required

(null)

A Mezőkövesd az első félidei agresszivitásával teljesen felőrölte a Fradit, bátran vállalták az ütközéseket. A Fradi első kaput eltaláló lövése Tokmac-hoz volt köthető, aki a 40. perchez közeledve eresztett meg egy lövést a tizenhatoson kívülről, ám Szappanosnak nem kellett megizzadnia. A 43. percben Heister próbálkozott kapura lövéssel, amibe Isael belepiszkált, így a labda ténylegesen a kapu felé tartott, ám nem tudtak kifogni a Mezőkövesd hálóőrén.

Az első félidő végén nem hosszabbított Iványi, ám még akadt egy hatalmas lehetősége a Mezőkövesdnek, ám ezt les miatt lefújta a bíró. A szezon meglepetéscsapata újra meglepetést okozott, 3-0 előnnyel mehettek szusszanni egyet Kuttor legényei, míg Rebrov fiaira alapos fejmosás várhatott.

A szünet alatt nem változtatott egyik mester se, Rebrov mindenki számára lehetőséget biztosított, hogy javítson az első félidőn. A második játékrészt is a Mezőkövesd indította jobban, bár az akarat az ott volt a zöld-fehérekben, megtehették a hatásukat az ukrán edző szavai. 

A 49. perc elején újra labdát veszített a Ferencváros, Nagy csapott le a labdára és kapura is vezette azt, ám Dibusz bravúrosan hárított. A hivatalos adatok szerint telt házas rangadót játszottak a csapatok, csak azért lehetett üres székeket látni, mert többen állva tekintették meg az izgalmakat.

A hatvanadik perchez közeledve is a Mezőkövesd volt a dominánsabb fél, rendkívül szép futballt játszottak, öröm volt nézni a pályán történteket. Az 59. percben Zubkov eresztett meg egy bombát 25 méterről, ám Szappanos egy szép vetődéssel bedobásra ütötte a labdát. Az akció után hozzányúlt a csapatához Rebrov, Signevich váltotta Vécseit. A Fradi táborra nem lehetett panasz, 12. játékosként próbálták minél jobban tüzelni a játékosaikat, rajtuk nem múlt semmi.

A 67. percben egy tizenegyes-gyanús esett volt a Ferencváros kapuja előtt, Besovics vezette kapura a labdát, Otigba szerelte eléggé véleményesen. A két játékos lába összeért, ám szabálytalanság nem biztos, hogy történt, a bíró döntésén múlt, hogy mi lesz az ítélet. Iványi nem mutatott a tizenegyes-pontra, így még életben maradt a Fradi a meccsen.

A 71. percben Kuttor Attila is változtatásra szánta el magát, Jurina folytatja a mérkőzést Nagy helyett. Jurina is harcosan szállt be a meccs, a 76. percben szépen tartott meg egy labdát az alapvonalnál, majd passzolt középre, ám az utána következő lövés célt tévesztett. A 77. percben újabb változtatást hajtott végre a Fradi vezetőedzője, Zubkovot Varga váltotta. Varga Roland egyből egy szabadrúgással indított, ám a lövését könnyedén fogta Szappanos.

A 81. percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta Rebrov, Lodico szállt be a meccsbe Sigér helyett. A 85. percben Kuttor is újra változtatott, Zivzivadzét hozta le és Takácsot küldte a pályára. A Fradin a cserék sem segítettek igazán, nem tudták feltörni a hazaik védelmét, miközben azért a zöld-fehérek többször is kénytelenek voltak hátra szaladni védekezni.

Petrjak 3, Lanzafame 2, Böde ellenálhatatlan volt - eredmények, tabella - NB1.hu

A 22. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A Paksba visszatért az eltiltását letöltő Böde Dániel. A rutinos futballista nem is tétlenkedett, egy emlékezetes gólt szerzett a Loki ellen. Böde a felezővonal közeléből lódult meg, a debreceni futballisták pedig nem tudták feltartóztatni.

A 89. Takácsra nem figyeltek a Fradi védői, így szabadon vezethette kapura a labdát, ám az utolsó pillanatban megállították. Ezután Kuttor lhozta a pályáról Guzmicsot, akit Nesterov váltott. Eközben már a hazai lelátókról elkezdett zengeni a ,,Szép volt fiúk!”. A mérkőzés végén csak egy percet hosszabbított Iványi, mivel nem állt sokat a játék. Még egy Ferencváros szöglet fért bele a meccsbe, ám a labda végül Szappanoshoz került és lefújta a meccset a bíró.

A lelátót elnézve karneváli hangulat lesz ma Mezőkövesden, egyébként teljesen jogosan. 3-0-ra meg tudta verni a Mezőkövesd a Fradit, ezzel nyíltabbá téve a bajnokságot. Közelebb került a listavezetőhöz a Videoton, valamint a Mezőkövesd is, megőrizte a két pontos távolságát a fehérváriakhoz képest.

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 3-0 (3-0)
Mezőkövesd, 4140 néző, v:
Iványi
gólszerzők: Karnyicki (12.), Besirovic (29.), Cseri (35.)
sárga lap: Farkas (9.), Berecz (22.), illetve Isael (24.), Heister (55.), Sigér (64.)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Guzmics (Neszterov, 90.), Pillár, Silye - Karnyicki, Besirovic - Nagy D. (Jurina, 72.), Berecz, Cseri - Zivzivadze (Takács T., 85.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Otigba, Heister - Sigér (Lodico, 81.), Vécsei (Szihnyevics, 58.), Haratin - Zubkov (Varga R., 77.), Isael, Nguen

Legfrissebb híreink