nb1.hu

Szörnyű tragédia érte a fiatal gólvágót

Életmentő műtétje volt, a honi futballélet összefogása szükséges.

Sportsérüléssel kezdődött, annak a fiatal lőkösházi labdarúgónak a története, akinek a nehezen gyógyuló bal lábában rosszindulatú daganatot találtak, amit emiatt térd alatt amputálni kellett – idézzük a beol.hu írását. Orsós Krisztiánt a közönség egyik kedvenceként rendkívül gólérzékeny, tehetséges labdarúgóként ismerik, pályafutása alatt minden mérkőzést számításba véve 251 mérkőzésen 277 gólt lőtt.

Komoly traumát jelent elveszíteni valamilyen végtagot. Egy labdarúgó esetében fokozottan így van ez, amennyiben a lábát kell amputálni. Ez a szörnyű tragédia érte váratlanul a lőkösháziak 21 esztendős gólgyárosát, a lőkösházi időszaka előtt Kétegyházán, Eleken és közben Gyulán is megforduló Orsós Krisztiánt. A határ mentiek támadója, még tavaly szeptemberben, csapata gádorosi bajnokiján szenvedett szokványosnak tűnő sportsérülést a sípcsontján.

A sebe azonban nem gyógyult, sőt tavasszal rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála az orvosok. Júliusban biopszián esett át, majd augusztus 6-án befeküdt a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem klinikájára, ahol az újabb átfogó vizsgálat kiderítette, hogy az életét csak a bal lába térd alatti csonkításával lehet megmenteni. 

 

A műtétet el is végezték azóta, de pillanatnyilag csak bizakodni lehet abban, hogy a szövettan nem mutat majd ki áttétet a szervezetében. A nehéz szociális körülmények között élő játékos 3 hónapja apukának mondhatja magát, de jelenleg nem tudja ellátni a kislányát. A fizikai felgyógyulása körülbelül egy hónapot vesz igénybe, akkor kap műlábat, ami ugyancsak jelentősen megterheli a házi kasszát, éppen ezért családjával együtt segítséget kérnek a sportbarátoktól és a jóérzésű emberektől.

A Lőkösházi KSK már meg is tette az első felajánlást. A csapat az első hazai bajnoki mérkőzését augusztus 25-én a szomszédvári rivális Kevermes ellen vívja, a klub vezetői pedig a találkozó teljes bevételét Orsós Krisztián gyógykezelésére ajánlják. Azt kérik, hogy az ügy érdekében mindenki fogjon össze, és aki teheti, anyagi lehetőségeihez mérten támogassa a labdarúgót és családját.

 

Az adományokat az alábbi számlaszámra lehet eljuttatni: 11773339-01340677- 00000000. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC