nb1.hu

Szófia helyett: kórházhoz látogattak a válogatott ultrái

Megteszik, ami tőlük telik!

Normál esetben ma a magyar válogatott szófiai Eb-pótselejtezőre figyelt volna az ország, ám a koronavírus-járvány abszolút megtörte az álmokat – legalábbis egyelőre. A Carpathian Brigade bámulatos szurkolásuk helyett sem tétlenkedett azonban, összefogást hirdetett.

Ennek köszönhetően a csoport tagjai és barátai egy gyors adományozás megvalósításában tevékenykedtek, mintegy 300.000 forint értékben: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház intenzív osztályának egy újonnan vásárolt mosó-szárítógépet adományoztak, ugyanis erre (is) nagy szükségük volt. Emellett létszükségleti termékeket, valamint kisebb ajándékokat is vittek az intézménynek, s annak dolgozóinak, így támogatva és segítve a "frontvonalban harcolók" mindennapjait. 

"Külön köszönet a gyümölcsökért a Stégelé Kft.-nek, valamint az önzetlen segítségért a VIA Bérautó – Viarent Magyarország csapatának is, akik lehetővé tették, hogy az adományainkat eljuttathassuk a helyszínre! Arra biztatunk mindenkit, lehetőségeihez mérten segédkezzen, járjon utána, hol, mire van szükség, illetve támogassa a szurkolók jótékonysági akciót, gyűjtéseit. Egységesen, összefogva óriási dolgokra vagyunk képesek!" – jelezték.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC