nb1.hu

Szoboszlai az edzőjének, Orbán a Real Madridnak üzent – reakciók

Nagy dicséretek.

Mint arról beszámoltunk, szombaton az RB Leipzig Szoboszlai Dominik és Willi Orbán góljának is köszönhetően 3-0-ra verte odahaza a Dortmundot.

A meccs után Szoboszlai és Orbán is nyilatkozott a klubhonlapnak.

"Látszott, hogy intenzíven küzdöttünk és harcoltunk egymásért. Ha így játszunk együtt csapatként, akkor akár három gólt is tudunk lőni. Marco mindössze két nap alatt fantasztikus mentalitást tudott kialakítani a csapatnál. Ismerem őt a salzburgi időszakomból, voltak jó és rossz pillanataink együtt, de egy dolog biztos: ha ő nem lett volna ott a pályafutásomban, nem tartanék ott, ahol most vagyok" – mondta a középpályás.

"Fontos, hogy pozitívan nézzünk előre. Az új vezetőedzővel kipróbáltunk néhány taktikai változtatást. A korai előny a kezünkre játszott, így irányítani tudtuk a meccset" – kezdte Orbán, majd így folytatta: "Nagyon minőségi a csapatunk, és sok potenciál van bennünk. Most azt kell kialakítani, hogy ezt a pályán is kamatoztassuk. Jövő héten egy fantasztikus csapat ellen lépünk pályára, hiszen a Real Madriddal játszunk. Fontos, hogy pozitív eredménnyel tudtunk hangolni, így kellő önbizalommal utazhatunk Spanyolországba. Mindent meg fogunk tenni ott is a győzelemért."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC