nb1.hu

Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Fontos dolgokban kell fejlődnünk.

A papírformának megfelelően sajnos Szlovákia nyerte meg a Magyarország elleni Eb-selejtezőt, méghozzá 2-1-re. Mint írtuk, Rossi a Kispestről ismert taktikáját hozta, ám a megvalósításában lassúak voltunk, de azt is jeleztük, hogy alapból nem kezdtük ijedten a meccset, a második félidőben meg voltak helyzeteink. A meccs után Marco Rossi szövetségi kapitány a következőket nyilatkozta.
 
„Nem voltunk rosszak, helyzeteink is voltak a második félidőben a hazaiak vezető gólja után. A szlovákoknak sem volt sok ziccerük, ám berúgták őket. Ez volt az egyik legnagyobb különbség, hogy hatékonyak voltak. A középpályán nagyon jól játszottak, elől gyorsak és technikásak. A két hibánk a góljaik előtt megnehezítette a dolgunkat, ráadásul ezeken nehezen tettük túl magunkat, ami így eléggé kihatott az önbizalmunkra. Nem féltünk vagy rettegtünk tőlük alapból, de több öntudatra, egyéniségre lett volna szükségünk. Ezek nagyon fontos tényezők az ilyen jellegű mérkőzéseken. A ki nem kényszerített hibák terén is nagyon sokat kell fejlődnünk, könnyen nem adhatjuk oda a labdákat az ellenfélnek. A taktika szerintem rendben volt, helyzeteink is voltak a fordulás után.”
 
Élő közvetítés az egész napos készülődésről, a szurkolók kalandjairól képekkel és videókkal a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC