nb1.hu

Szlovák Kupa: hóviharban jutott tovább a DAC – reakciók

Hétvégén rangadó vár a csapatra.

Magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott szerdán a DAC a Rózsahegy ellen, így bejutott a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe.

A meccset Zólyomban játszották le, az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, hiszen több hullámban is támadott egy hóvihar. A találkozó viszonylag hamar eldőlt, hiszen az első félidőt 2-0ás vezetéssel zárta a Dunaszerdahely, majd a 60. percben Kruzilak megszerezte a csapata harmadik gólját. A 3-1-es végeredményt Regali állított be a 87. percben.

Hétvégén egy hatalmas rangadó vár a DAC-ra a bajnokságban, hiszen a Slovant látja vendégül a csapat.

A találkozót követően így értékeltek a vezetőedzők:

Bernd Storck (DAC): „Fontos volt, hogy bejussunk a negyeddöntőbe. Több változás is volt a kezdőben a zsolnai meccshez képest. Nagyon elégedett vagyok a pályára lépőkkel. Jó hangulatban várhatjuk a Slovan ellenni bajnoki meccset. Tudjuk, hogy nemcsak tizenegy jó játékosunk van, hanem akár tizenhat, tizenhét.”

Ján Haspra (Rózsahegy): „Az első félidőben fölényben játszott a DAC, és kétgólos előnyre tett szert. A második játékrészre kiegyenlítettebb lett a játék. Volt egy-két veszélyes helyzetünk, melyeket nem váltottunk gólra, így született meg végül a végeredmény. Számunkra szomorú, de összességében megérdemelt, mert a Dunaszerdahely ma jobb volt. Az időjárás nekünk kedvezhetett volna, de nem így történt.” 

MFK RÓZSAHEGY – FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:3 (0:2)
Slovnaft Cup, nyolcaddöntő, Zólyom 2021.04.07., 16:00
Játékvezetők: Marhefka – Hancko, Ferenc
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 87. Regáli, ill. 34. Taiwo, 40. Divković, 66. Kružliak
Sárga lap: 18. Luka, 70. Kochan, ill. 29. Sommer, 59. Davis, 89. Njie
DAC: Jedlička – Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis – Divković (74. Blackman), Nebyla (79. Müller), Balić (65. Njie), Moumou (74. Andzouana) – Friede, Taiwo (65. Nicolaescu)
Rózsahegy: Krajčírik – Čurma, Maslo (K), Luka (54. Gerec), Filinský – Luterán (46. Kochan), Zsigmund – Macejko (54. Mrva), Múdry (46. Regáli), Kubík (62. Madleňák) – Boďa

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC