nb1.hu

Szeretne elbeszélgetni a Honvéd vezetőségével a vezetőedző – reakciók

Hornyák Zsolt bosszankodott.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Honvéd 2-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában, ezzel bebiztosítva a helyét az élvonalban.

A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők:

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Két hibával előnybekerült az ellenfél, aztán már nem tudtunk visszajönni. Próbálkoztunk, de mindent megtett a Honvéd azért, hogy az előnyét megőrizze. Vártam az egyenlítést, de nem engedte a Honvéd, tördelte a játékot, ami érthető, de nekünk így is meg kellett volna oldanunk. Erre számítottama Honvédtól, de sajnos sokat hibáztunk."

Nebojsa Vignjevics (Honvéd): ,,A legfontosabb az, hogy megvan a bennmaradás, viszont elégedetlen vagyok, hogy az utolsó  pillanatban lett meg. Aki szereti ezt a klubot, annak rendkívül stresszes volt az elmúlt időszak. Szerettünk volna hamar gólt szeretni, mert tudtuk, hogy a Puskás Akadémia egy jó csapat. Rövid idő alatt rúgtunk két gólt, ám még a szünet előtt szépítettek a hazaiak. A második félidőben stresszesek voltunk, nagy volt a nyomás. Gratulálok a játékosoknak és hatalmas köszönet a szurkolóknak, akik az elmúlt meccsek eredményei ellenére is támogattak. Teljesen más csapat a Honvéd nélkülük és velük. Szeretnék elbeszélgetni a vezetőséggel arról, hogy min kell változtatnunk. A vér és a karakter a két legfontosabb dolog. Hiányzik a sebesség és a kvalitás, fizikai hiányosságok is vanna, úgyhogy sok dologgal kell foglalkozni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC