Szerbia-Magyarország: felsorolta a hibákat a szerbek csapatkapitánya - REAKCIÓK

Jelentős változtatások.

Forrás: MLSZ/Facebook

A magyar válogatott remek hetet zárt. Marco Rossi együttese csütörtökön Bulgáriában, vasárnap pedig Belgrádban diadalmaskodott. Szerbiát 1-0-ra győztük le, a találkozó egyetlen gólját Könyves Norbert szerezte. A Zalaegerszeg játékos először lépett pályára a nemzeti válogatottban, a debütálását pedig győztes találattal tette emlékezetesebbé. 

A hazai csapatban végig a pályán volt Dusan Tadics. A 31 esztendős labdarúgó a lefújás után több hibára is rávilágított.

"A gólt a saját hibánkból kaptuk. Többet kellett volna labda nélkül mozognunk és többet kellett volna futnunk. A második félidőben feljavult a játékunk, megérdemeltük volna, hogy gólt szerezzünk, de ez nem jött össze. Minden mérkőzés fontos a számunkra" - szögezte le a mozzartsport.com-nak a csapatkapitány, aki az Ajax együttesét erősíti.

Nikola Milenkovic szerint a szerencséjük sem volt.

"Nem érdemeltünk vereséget. Nagy hibát követtünk el a gólnál, amit a magyarok ki is használtak. Úgy gondolom, ezen a találkozón a szerencse is elpártolt mellőlünk. A szövetségi kapitány több helyen is változtatott a csapaton, de ezért nem lehet kritizálni. A keretben mindenki megérdemli, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon" - hangsúlyozta a védő.

A szerbek három forduló alatt egy pontot szereztek, legközelebb Törökországban lépnek pályára. 


 

Legfrissebb híreink