nb1.hu

Szerb játékossal erősített a Zalaegerszeg – REAKCIÓ

Hivatalos bejelentés.

A ZTE közleménye:

"Alexander Tanasin 2+1 évre írt alá Zalaegerszegen.

28 éves jobbhátvéddel, Alexander Tanasinnal erősített csapatunk az OTP Bank Liga 2020/21-es idényére. A 176 centiméter magas szerb labdarúgó a hazája élvonalában szereplő FK Proleter Novi Sad együttesétől érkezett Zalaegerszegre, és 2+1 évre szóló szerződést írt alá.

Az elmúlt években alapembere volt a szerb élvonalban szereplő csapatainak (a Proleternek, a Radnik Surdulicának, a Boracnak és a Pivarának), a Szuperligában pályafutása alatt eddig 128 bajnokin lépett pályára, ezeken 3 gólpasszt adott.

– Sok pozitívat hallottam a klubról és a városról is, így amint megkerestek, egyértelmű volt, hogy szeretnék Zalaegerszegre igazolni – nyilatkozta honlapunknak a szerződés aláírása után Tanasin. – Támadó felfogású jobbhátvédnek tartom magam, így sokat futok fel a szélen, de természetesen úgy, hogy az elsődleges feladatom, a védekezés rovására ne menjen. A csapattársaimmal a mai edzésen ismerkedem meg, de Zoran Lesjakról és Bojan Sankovicról, valamint a szurkolókról is sok jót hallottam, abban bízom, hogy egy sikeres szezonnak nézünk elébe. Már várom a bajnoki rajtot, hogy bizonyíthassak a ZTE-szurkolóknak, a szakmai stábnak és persze magamnak is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC