Szenvedett a Fradi, parádézott a Hali - eredmények, tabella

Kanta méltón ünnepelte a háromszázadikat.

Forrás:

Újabb létfontosságú győzelmet aratott a bentmaradásért reménytelenül küzdő Haladás. Bátran kijelenthetjük, hogy a mérkőzésen Rui Pedro volt a főszereplő, csak azért nem mesterhármassal sétált le a pályáról, mert büntetőjét nem tudta érvényesíteni, igaz, második találata lesről esett. A diadal viszont nem csak önmagában nagy siker a több problémával is szembesülő csapatnak, hanem azért is, mert az előttük álló négy rivális mindegyike kikapott.  Így már 10 ponton belül az áhított NB I-es tagságot érő 10. hely.
 
A betegséggel és sérülésekkel küzdő, a másik kieső helyen álló Kisvárda veresége nem meglepő, hiszen a bajnoki cím legnagyobb várományosát fogadták, annál inkább, hogy ember előnyben is mindössze egyel nyert a Ferencváros. Viszont a Fradinak sokat jelenthet így is ez a győzelem, hiszen még jobban megléptek a Vidi elől, - ha csak átmenetileg is - mely a forduló rangadójára készül a DVSC ellen.
 
A DVTK Kanta József 300. NB I-es találkozóját fogta ki, melyen a játékos az alkalomhoz illően játszott. Egy labdaszerzést követően gólt lövetett társával, aki duplázott is. A Paks mindeközben magát sodorta nehéz helyzetbe, de legalábbis Bobál társait, aki előbb összehozott egy öngólt, majd egy büntetőt is. 
 
A forduló nyitómeccsén, a Mezőkövesd-Honvédon Kuttor Attila szupercseréi lettek a főszereplők, és hozták a meccset a hazaiaknak, bár több kérdéses bírói ítélet is született a Kispest trénere szerint.
 
Paks–Újpest 0-2
g.: Bobál (60.- öngól), Traoré (68. - 11-esből)
Kisvárda–Ferencváros 0-1
g.: Szihnyevics (47.)
kiállítva:Lukjancsuk (60.)
Haladás–Puskás Akadémia 3-0
g.: Rabusic (30.), Rui Pedro (45., 58.)
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2-1
g.: Gera (22., 27.), ill. Tajti (43.)
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 3-1
g.: Moutari (71.), Vajda (84.), Drazic (92.), illetve Holender (69.)
 
Gólok története, videók, eredmények, összeállítások a linkre kattintva elérhetők.
 

Legfrissebb híreink