Száz éve született az évszázad gólkirálya

A Fradiban és az Újpesten is legenda lett.

Forrás: mlsz.hu

Száz éve született Deák Ferenc, becenevén Bamba, korábbi válogatott játékos, minden idők egyik leggólerősebb magyar futballistája - számolt be róla a hivatalos honlapján az MLSZ.

Az örökös gólkirály – ez volt a névjegykártyájára írva, s nem ok nélkül. A negyvenes évek második felében, pályafutása csúcspontján, ahogy mondani szokták, ipari mennyiségben termelte a gólokat.

Deák Ferenc Budapesten született 1922. január 16-án. Tizennégy évesen a Szentlőrinci AC színeiben lett igazolt játékos, 1940-től két idényt a harmadik vonalban, majd kettőt a másodikban játszott.

1943 augusztusában a Képes Sport nagy cikket közölt róla „Bemutatjuk Deákot, a Szentlőrinci AC tehetséges középcsatárát” címmel. A legfurább benne, hogy az ifjú csatár (vagy éppen a helyette serénykedő újságíró) nem találta el a helyes születési dátumot… Amúgy tanulságos kis írás, s jelzi, hogy az akkor a második vonalban futballozó középcsatárra már felfigyeltek futballkörökben. Érdekes megfigyelést tett benne a cikket jegyző D. Bárány Károly: „Nem olyan egyszerű a szentlőrinciek üdvöskéjéhez hozzáférni. Hatalmas »uszály« kíséri mindenhová, nehogy valaki elszippantsa a SzAC-ból. Körülállják fiatal társai, a vezetők rajta csüggnek minden szaván.”

Azért Deák elmondta, hogy Budapesten született, majd a szüleivel kiköltözött Pestszentlőrincre, ott, a SZAC-ban kezdett futballozni. Elmondta azt is, miért maradt addig a második ligás csapatnál: „Igaz, hogy nagyon sokan érdeklődlek utánam, a Ferencváros is várt, azonban egyik egyesület sem tudott annyit nyújtani, mint a SzAC. Itt biztosították a jövőmet. Danninger Jánosnál vagyok hentes és mészáros. Nála is lakom. Ö a mi szeretett elnökünk, nekem meg a nevelőapám.” Már akkor Bambának, vagy éppen Bambulinak becézték, alkalmasint ellenpólust állítva a Haza Bölcsével.

Megszólalt a cikkben Danninger is, aki pontosan tisztában volt azzal, hogy hiába óvják legértékesebb játékosukat, „Bamba” nem marad örökre a SZAC-nál: „Lesz ebből a gyerekből valami, de még most nem adjuk. Egy-két év alatt megerősödik, addig sok örömet szerez nekünk. Mi biztosítjuk az egész életére: kenyeret adunk neki. Nem vész el a gyerek. Ne féltsék…”

Deák nem volt nagy nyilatkozó, de 1970-ben egyszer visszarévedt pályafutása elejére, elmesélte, hogy félelmetes rúgótechnikáját a húszas-harmincas évek két csillagának, Berkessy Elemérnek és Kohut Vilmosnak köszönheti: „A kapura lövést külön kell gyakorolni. És órákig. Velem ezt csinálták. Szentlőrincen, srác koromban, a bomba lövéseiről híres Kohut Vilmos, aki szintén Pestszentlőrincről indult el és Berkessy Jegenye. Futtából, jobb és bal szélről középről minden helyzetből kapura lőni. Rólam azt mondták és írták, hogy a nagy testem ellenére zsebkendőnyi területen a kapura tudok fordulni.” Ott tanulta meg.

A háború utáni újrakezdés a Szentlőrinci AC-ban érte. A második vonalban, ugyanis még nem játszott a legmagasabb osztályban mérkőzést, amikor már gyakorló mérkőzésen a „nagyok” között futballozhatott a válogatott Illovszky, Szusza, Deák, Zsengellér, Egresi csatárötösében.

1945. szeptember 23-án, Pécsen, a helyi vasutascsapat ellen debütált az élvonalban, a 4:2-es vereség ellenére két góllal. Egy legjobb szándékkal is közepesnek minősíthető alakulatban szinte csodát művelt, 34 mérkőzésen 66 gólt szerzett. A SZAC, illetve a szociáldemokratáktól kapott támogatás miatt SZAC Barátság néven szereplő alakulat az alapszakaszban három tradicionális csapat, a Ferencváros, a Csepel és az MTK mögött a negyedik helyen végezve jutott a legjobb tízbe. Úgy, hogy a 26 mérkőzésén 96 gólt ért el. A legjobbak között már nehezebb dolga volt, de így is a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot.

A gólgyáros iránt folyamatos volt a nagyobb klubok érdeklődése, elsősorban a kor legjobb magyar csapata (Újpesti TE) és a legnépszerűbb (Ferencváros) mozgatott meg sziklákat a megszerzéséért. 1946 nyarán már biztosnak tűnt, hogy lila-fehérbe öltözik, Gallowich Tibor szövetségi kapitány (egyben kitűnő újságíró) a Népsport hasábjain azt írta:

„Pontos értesülésem szerint végérvényesen létrejött tegnap a megállapodás az Újpest és a SzAC között Deák átengedése ügyében. A lilák három garnitúra teljes felszerelést adnak a lőrinci klubnak. Jól esik hallani, hogy nem aranyhegyekről esik sző, hanem felszerelésről. Futballcsukákról, nadrágokról, mezekről ... az élősport legértékesebb valutáiról. A SzAC elveszíti ugyan gólkirályát, de kap annyi szerelést, amelyen keresztül új Deákokat, Bircsákokat és Markusovszkykat nevelhet magának és a magyar sportnak.”

A Ferencvárosban az egyébként is Olaszországba vágyó Mike a távozását fontolgatta, mert úgy hallotta, hogy megszerzik Deákot a vezetők a középcsatár posztjára. Mint tudjuk, egyik ügyletből sem lett semmi, akkor még. Deák még egy szezont lejátszott a szentlőrinci csapatban, 1946 nyarán kapusként is szerepelt az NB I-ben, ő védett az Újpest bajnokcsapata ellen. Kilencet kapott, de a Népsport azt írta, legalább három gólban benne volt. Ami azért nem rossz arány… Azért inkább kitűnt igazi szakmájában, a gólgyártásban: 48 gólig jutva gyűjtött be egy újabb gólkirályi címet. Az „ezüstcipős" Puskás Öcsi neve mellé 32 került. Akkor már nem tudta megtartani őt az egyre nehezebb anyagi helyzetben lévő szentlőrinci klub. Mialatt a Ferencváros játékosai a mexikói túrán voltak, Deák Bambát leigazolta a Fradi. A SZAC, ha nehezen is, de lemondott róla, különösen annak tudatában, hogy kap cserébe két játékost az Üllői útról: Gyulai Lászlót és a fiatal Kocsis Sándort! Ki tudja, hogyan alakult volna Kocsis pályafutása, ha tényleg elengedik őt – csúnya ilyet leírni, de a magyar futball szerencséjére a Fradi becsapta a SZAC-ot.

Az ügyletet ellenben már nem lehetett „visszacsinálni”. Deák augusztus 30-án, a Győri ETO elleni meccsen bemutatkozott a Ferencvárosban. Ő volt a háború utáni évek kiemelkedően leggólerősebb csatára szerte a világban: 1945 és 1949 között – két idényt a Szentlőrinci AC-ben, majd kettőt a Ferencvárosban játszva – 124 mérkőzésen 210 gólt szerzett a földkerekség legjobbjai közé tartozó magyar NB I-ben. 1946-ban 66 (34 mérkőzésen), 1947-ben 48 (30), 1949-ben 59 (30) góllal lett az élvonal gólkirálya. Pályafutása során mind a válogatottban, mind a SZAC-ban (72/128), mind pedig a Fradiban (83/121) több gólt szerzett, mint ahány mérkőzésen játszott. 1947-től a Fradiban (Ferencvárosi TC, ÉDOSZ) három bajnoki idényt töltött, az elsőben 41, a másodikban 59, a harmadikban 21 gólt ért el.

Ha akadt a háború utáni években tipikus befejezőcsatár, angol típusú center a magyar futballban, az ő volt. Vezérletével tündökölt a Ferencváros valaha volt egyik legerősebb támadósora, a Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor ötös az 1948–1949-es bajnokságban. Ám Deáknak duplán balszerencséje volt. Részben azért, mert a kor legnagyobb hatalmú futballkorifeusa, Sebes Gusztáv nem szerette. Sem őt, sem a játékát, utóbbiról azt gondolta, nem illik az alakuló majdani Aranycsapatéba. Pedig Deák Bamba a válogatottban is szórta a gólokat, húsz mérkőzése közül mindössze egy akadt, amelyen nem talált a kapuba. 1949-ben – az utolsó olyan évben, amelyben a válogatottban szerepelhetett – nyolc meccsen tizenegy gólt szerzett. November 20-án, a Megyeri úton, 50 000 (!) néző előtt a magyar csapat 5:0-ra kiütötte a bő fél évvel később, a brazíliai világbajnokság harmadik helyén végző svéd csapatot. A Budai II, Kocsis, Deák, Puskás, Hidegkuti ötösben az akkor még ferencvárosi center is szerzett gólt. Ám soha többé nem került be a válogatottba. 1950 nyarán kényszerítették arra, hogy a Belügyminisztérium csapatába, a Bp. Dózsába átlépjen. A magyar futball egyik ismert anekdotáját a tempofradi így fogalmazta meg: „A siófoki Fogas étteremben eljátszatta a cigányokkal a már betiltott Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt. Percek múlva két ÁVH-s tiszt lépett hozzá, és felszólították, hogy azonnal hagyja abba. Deák válaszul kiütötte őket, sőt az egyiktől még a fegyverét is elvette! A történtek után kész tények elé állították: vagy aláírja az átigazolási lapot és a Dózsa futballistája lesz, vagy legfeljebb a börtöncsapatot erősítheti…”

Huszonnyolc évesen pályafutása megtört, soha nem volt olyan eredményes, mint korábban. A klub „pártfogójának” alkalmazottja lett, magyarul beléptették a rendőrséghez, amelynél úgy érezték, kegyet gyakorolnak azzal, hogy szó szerint nyugdíjas állásba segítik. Valójában a hatalom elvette tőle pályafutása legalább öt szép idényét, s ki tudja, milyen nemzetközi sikereket. Hiszen élvonalbeli játékos volt az 1952-es helsinki olimpia, a római stadionavatón kiharcolt Európa Kupa-győzelem, a londoni 6:3, s nem utolsósorban az 1954-es svájci világbajnokság idején is. A középcsatárt játszó Hidegkuti Nándor még két hónappal sem volt fiatalabb nála.

A lila-fehéreknél 1954-ig 72 mérkőzésen 52 gól volt a mérlege, azért az sem gyenge. Pályafutása végén a Bp. Spartacus (1955), az Egyetértés (1956–57) és a Siófok (1958) mezét viselte. A válogatottban 1946 és 1949 között 20 mérkőzésén 29 gólt lőtt. Világszerte is párját ritkítja a legalább húsz meccsen a legjobbak között szerepeltek között az 1,45-ös gólátlag!

Deák Ferenc Budapesten hunyt el, 1998. április 18-án.

Legfrissebb híreink