nb1.hu

Szaván fogtuk Miriutát: bejött-e a váltás Kisvárdán? – ELEMZÉS

Az edzőkeringő után közelebb lehet az Európa-liga, mint a kiesés?

2019. október 5. A Várkerti Stadionban a Kisvárda-ZTE találkozó 84. percében a vendégek Babati tizenegyesgóljával egyenlítenek, úgy, hogy néhány pillanattal korábban Devecserit kiállítja a játékvezető. Ez a találat dönt a végeredmény sorsáról, a 3-3-as döntetlen azonban sokkal többet jelent a hazaiak számára egy szimpla pontosztozkodásnál.

Ez volt ugyanis az utolsó csepp a pohárban, Miriuta László másnap közös megegyezéssel távozik a csapattól, amely az NB I tabelláján a 6. helyen áll, ám mindössze három pontra a kiesőzónától.

A nyáron kinevezett, csupán néhány hónapot kapó tréner viharosan hagyja el a klubot, gyenge, légiósokkal teletűzdelt keretről, Révész Attilával való konfliktusról és egyéb furcsaságokról beszél, továbbá megemlíti, hogy amennyiben így folytatja a Kisvárda, úgy akár ki is eshet az élvonalból. 

 

Nos, szaván fogtuk Miriutát, és megvizsgáltuk, mi változott azóta az ország észak-keleti felében. A Dajka László, Kocsis János edzőpáros irányítása alatt egyből győzelemmel kezdett Kaposváron a csapat, majd továbbjutott a Magyar Kupában is, igaz, vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától és a DVTK-tól is.

Immár novemberre áttérve a Paks ellen egy döntetlenre futotta, és tulajdonképpen ha az elmúlt másfél hét nem lett volna, akkor egyértelműen a korábbi, még Miriuta alatti viszonyok változatlanságáról lehetne beszélni az eredményességet figyelembe véve. Csakhogy előbb a DVSC-t (1-0), majd legutóbb a Honvédot (2-0) verte hazai pályán a csapat, méghozzá jó támadójátékkal és pontos védekezéssel.

A kezdőcsapatban három magyar játékos szerepel átlagosan, a formákat figyelembe véve pedig egyértelmű Gheorghe Grozav szerepe, aki 14 forduló után hét góljával a góllövőlista második helyén áll. A várdaiak 18 rúgott és 19 kapott gólja átlagosnak tekinthető, stabilitásukat jellemzi, hogy nem nagyon játszanak sokgólos találkozókat.

Mindez a helyezésben a Miriuta távozásához képesti, szűk két hónappal ezelőtti időpontot tekintve visszaesésnek mondható, hisz jelenleg hetedikek, ám a váltás – mondhatni – bejött, hisz a kiesés réme kevésbé fenyegeti őket, mint az esetleges európai kupaindulás kecsegtető álma – a kiesőzónától kilenc, míg a pillanatnyilag harmadik Mezőkövesdtől nyolc pontra vannak. A változás tehát pozitív, semmint negatív, holott a játékoskeret nem cserélődött.

Hogy a téli szünet előtt merre mozdul a klub, annak fontos mérföldköve lesz mind a szombati, Újpest elleni idegenbeli összecsapás, mind a Fehérvár vendégjátéka a Várkertben. Ha a két meccsből egynél több ponttal jönnek ki, úgy messze kerülhet az NB II – ellenben annál közelebb egy ígéretes tavasz víziója…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC