nb1.hu

Szárnyal a Kisvárda: Révész Attila sportigazgató több témát érintő interjút adott

Elárulta a DAC-hoz távozott edző?

Hosszú interjút adott a bunteto.com-nak Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. Többek között szóba került az edzőkérdés is, de korábban már beszámoltunk róla, hogy ezen a héten sem lesz meg az új vezetőedző.

Joao Janeiro Dunaszerdahelyre történő átigazolásáról mondottakat idézzük:

– Joao Janeiróval úgy tűnt, nagyot húzott. Mivel győzte meg önt a portugál?

– A futballelmélet, amit alkalmazunk, Portugáliából ered, először egy portugál professzor foglalta könyvbe. Hogy ebben Joao jártas, előny volt, ezért is hívtam el eredetileg Kisvárdára, hogy beszélgessünk a portugáliai képzésről, hogy miképpen oktatják a gyerekeket. Portugáliában a szélsők képzése, az egyéni képzés egyértelműen magasabb szintű, az egyéni- és meccselemzésekben is előrébb járnak, szerettem volna ezt a területet is mélyebben megismerni. Futballfelfogása alapján a megfelelő választásnak tűnt. De az edzések nyolcvanöt százalékát nem Joao vezette.

– Hanem?

– Erős Gabi és a stáb. A terhelés meghatározásában, a napi munka összetételében nem ő döntött, ami viszont az ő felelőssége volt, azt ragyogóan csinálta. Az első három hét után amúgy meg akartam köszönni a munkáját, de három-négy közös foglalkozás után jó irányt vett az együttműködés. Az erőnléti edzőtől viszont már akkor elköszöntünk. 

– Janeiro viszont kapott még egy esélyt… 

– Megkérdeztem, tudjátok-e a megbeszéltek és az aláírtak szerint végezni a feladataitokat. Persze, felelte. Én minden erőnléti adatot megkapok, elemzem őket, ha eltérést mutatnak, azt jelzem. A kívánatos napi sprint- és futószámok megvannak, ahogy a power playek is, mind ellenőrizhető.

– Akkor nem járt különösebb szívfájdalommal elengedni?

– Azért volt az, mert én találtam rá, de ő magasabb bérért vagy a családja érdekében cserben hagyott. Utóbbi azért furcsa indok, mert a családi helyzetével akkor is tisztában volt, amikor aláírt hozzánk, szóval nem hiszem, hogy ez döntött volna. Pedig nagy lehetőség volt neki a Kisvárda. 

– Nyilván úgy érezte, a DAC még nagyobb.

– Abszolút. Meg is értem, csak az időzítéssel van bajom, hogy szezon közben ment. Az idény végén, a remélt nagy sikerrel a tarsolyában még magasabb ázsióval távozhatott volna. 

– A sikeres szakvezető kapós lett, de mi van az ugyancsak sikeres sportigazgatóval? Vagy tartanak az erőskezűségétől? 

– Kerestek már nagyobb klubtól, de a kisvárdai egy befejezetlen projekt. Ha majd azt látom, képtelenek vagyunk már fejlődni, odébbállok. Akkor is, ha nincs más ajánlatom. Mert akkor nem lesz, ami hajtson. Evickélni a gyenge hullámokon nem tudok. Nem olyan a személyiségem. Amúgy pedig, egy kisebb klubban meg tudom valósítani ezt a fajta irányítást, egy nagyobban nem biztos. Ami a határozottságomat illeti, az a lefektetett szabályokból fakad. Ahhoz tartjuk magunkat. Nyugaton minden klub így működik. Magyarországon a Ferencváros is, szigorú szabályok mentén. 

– Lehet, úgy érzik, elefánt lenne a porcelánboltban? Hogy mást ne mondjunk, amikor a futballistafeleségekről beszélt, hogy magas életszínvonalon éldegélve nincs más dolguk, csak gyereket nevelni, úgyhogy hagyják csak aludni a férjeiket, az nyilván nem mindenkinél jött le jól. 

– Csak a trollok és a kevésbé hozzáértők kapták fel rá a fejüket. Aki benne van a szakmában, tudja, teljesen helyénvaló dolgot állítottam. Az alvás, a pihenés fontossága nem vitatéma. Sok klub azért is vonul meccsek előtt szállodába, hogy hasonló gondok ne forduljanak elő, hogy a baba mondjuk felkelti a játékost. Megkérdeztem a futballistáinkat, szeretnének-e inkább a családdal lenni a meccsek előtt, igennel feleltek, de annak az az ára, hogy profin készüljenek fel a mérkőzésre. A nagyobb kluboknál lifestyle coachok dolgoznak, akik a bioritmus helyes beállításával foglalkoznak, máshol alvásszakértők.

– Kisvárdán dolgozik alvásszakértő?

– Nem, nem állunk úgy. Ezért kell a sportigazgatónak sok mindent tudnia.

– Joao Janeiro a vele készített korábbi interjúnkban megemlítette, a futballban soha nem lehetsz kényelmes. De hogyan lehet ezt megvalósítani a sokszor igencsak kényelmes magyar közegben?

– Az edzők esetében könnyebb, mert őket sokszor ellenőrzöm, nagy nyomást helyezek rájuk. De épp a kérdésfelvetés miatt említettem korábban, hogy mennyire fontos az edző személyisége. Hogy képes legyen hatni a csapatra. Amikor edzősködtem, szinte minden erőmet elvitte a motivációs szint fenntartása, hogy erősítsem a játékosok vitalitását.

Amit Peter Stöger mondott távozása előtt, hogy korábbi karrierjében nem tapasztalt hozzáállásbeli problémákat, az bizony sokszor az edző személyén is múlik. De Kisvárdán sokaknak például ez életük lehetősége, a Fradinál megszokták, hogy elsők. Más a motiváció. Őket az Európa-ligával lehet motiválni, a magyar bajnokság másfajta kihívás, más eszközt igényel a hazai porondon is fenntartani a motivációs szintet.

Sokszor ez az oka az edzőváltásnak, hogy az új tréner legalább felrázza a csapatot. Nem lesznek attól jobb játékosok, de jobb lesz a hozzáállás. Bódog Tamás idején itt volt nekünk Gheorghe Grozav. Ragyogó futballista. Gyönyörű gólokat szerzett, szép gólpasszokat adott, ám azt kezdtem érezni, egyre rosszabb a csapatra gyakorolt hatása. Bódog Tomi, akinél amúgy alap a fegyelem, kezdeményezte, hogy engedjük el. Idővel beláttam, ha rövidtávon veszítünk is elengedésével, hosszú távon nyerünk. Eligazolt Diósgyőrbe, a csapat kiesett. Elment még jobb pénzért az MTK-ba, kieső helyen állnak. Ezért hangsúlyozom, a mentalitás rendkívül fontos, hogy ne legyen olyan játékosunk, aki negatív hatással van a többiekre.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC