nb1.hu

Szakemberek igazsága: Somalia sorsára jut-e Isael?

Rebrov nem tért ki a válasz elől: szakmai hibáról is beszélt.

Hiába vezetett a Paks otthonában 2-0-ra a Ferencváros, a hazaiak hatalmas hajrával rukkoltak elő, aminek köszönhetően ki tudtak egyenlíteni. Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője viszont felhívta arra a figyelmet a mérkőzés után, hogy a paksiak feltámadásához kellett még fontos, számukra fölöttébb fájdalmas momentum is.

„Alapvetően elveszítettünk két pontot, mert győzelmet érdemeltünk volna. Az utolsó tíz percben történtekre viszont nem voltunk felkészülve. Tíz emberrel kellett játszanunk és ezt nem bírta el a csapat. Ettől függetlenül továbbra is kilenc ponttal vezetjük a tabellát, folytatnunk kell tovább a kemény munkát.”

Rebrov arra utalt, hogy Somalia sérülése miatt eggyel kevesebben maradtak a végére. Pontos diagnózist a lefújás után nem közölt az FTC a középpályás állapotáról, de a mérkőzés után az a vélekedés volt az elsődleges, hogy heteket is ki kell majd hagynia a légiósnak, mivel szakadása van. A kérdés csak az, hogy hány centi hosszan…

„Somaliának a combja sérült meg, a kezdés előtt nem jelezte, hogy bármiféle gondja lenne. Azt viszont el kell mondanom, hogy az FTC az egyetlen csapat, melynek 3 meccset kell játszania zsinórban hetente…”

Somalia nem kerülhetett a lecserélés sorsára, Isaelnek viszont át kellett ezt a helyzetet élnie Pakson. Mikor ment le a pályáról azt vettük észre, hogy kissé húzza a lábát ő is. A szakemberek egyébként előre figyelmeztettek, két hónap leállás után rengeteg sérülésre lehet majd számítani, ha sorozatban jönnek a meccsek. Éppen ezért arra is oda kell figyelniük a szakvezetőknek, hogy ne terheljék túl a játékosaikat, megfelelő legyen a mérkőzések közötti regeneráció.

„Isael nem taktikai okok miatt lett lecserélve. Mindenképpen pihentetni akartam, hiszen sorozatban játszottuk a meccseket és játsszuk majd ezután is. Három mérkőzésen kell egymás után pályára lépnünk egy héten ilyen leállás után úgy, hogy két nap pihenő van a fellépéseink között.”

Rebrov viszont nem kerülte ezt a témakört sem, hogy mi volt a legnagyobb szakmai hiba az utolsó tíz percben a Paks ellen.

„Kevesebben lettünk a végére, de az utolsó percekben nagyon mélyen beültünk a saját tizenhatosunkra. És ez megbosszulta magát…”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC