Supka megmondta, hol a helye a Honvédnak

Nem volt boldog a lefújás után.

Forrás:

A bajnokság előtt a legtöbb szakember arról értekezett, hogy az FTC és a Vidi bajnoki aranyéremért folyó csatározásába a Honvéd lehet képes egyedül beleszólni. A Vidinek vannak elmaradt meccsei, de eddigi 6 találkozóján csak 2 győzelmet aratott, ami jelzi, a nemzetközi szereplés rányomja a bélyegét a fehérváriak teljesítményére. A nemzetközi kupából viszont régebben kipottyant Honvéd és Fradi viszont menetelt a bajnokságban eddig. A két csapat tegnapi lüktető, harcos, szoros mérkőzését végül a zöld-fehérek nyerték meg, és emiatt nem volt boldog a lefújás után Supka Attila, a kispestiek szakvezetője:
 
„Nagy hiányérzetem van. Nagyon sokat tettünk azért, hogy eredményesek legyünk. Egy nagy hibánk volt, ezt ki is használta a Fradi. Utána a játékunk rendben volt, főleg a támadójátékunk. Gólokat szerezhettünk volna, N’Gong és Holender révén pláne. A meccs nagy részében fölényben játszottunk, de ez nem vígasztal, mert erre nem adnak három pontot, de erre lehet építeni. A rangadókon mutatott teljesítményeink alapján kijelenthető, hogy az első háromban a helyünk, annak ellenére, hogy mindkét kiemelt meccsünket elvesztettük.” 
 

Legfrissebb híreink