nb1.hu

Supka elmondta, miért cserélt kettőt a szünetben

Latolgatta az esélyeket az elődöntőre.

 

Mint arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd csapata 4-2-es győzelmet aratott a Budaörs elleni, szerdai negyeddöntőben, így magabiztosan, 6-3-as összesítéssel lépett a legjobb négy közé. A lefújást követően Supka Attila értékelt.

 

"Nagyon fontos volt a hétvégi mezőkövesdi vereség után, hogy játszunk egy olyan meccset, amelyből önbizalmat meríthetünk, amelyből pozitívan jöhetünk ki, és ez a siker az előttünk álló, a Vidivel szembeni rangadó miatt is sokat számított. A négy rúgott gól rendben van, ezek mellett volt még több helyzetünk, amelyeket értékesíthettünk volna, a kapott gólok viszont nem tetszettek, nagyobb koncentrációval, több fegyelmezettséggel elkerülhettük volna, egy ilyen meccsen is oda kell figyelni. A szünetbeli két csere célzott volt, hogy akik több terhelést kaptak, azok pihenhessenek egy kicsit, de egyébként a kisebb sérüléssel bajlódó Ben-Hatirát leszámítva a legerősebb csapatunkkal álltunk fel, és azt gondolom, megérdemelten jutottunk tovább" – fogalmazott a szakvezető, majd hozzátette: "Azt mondanám, hogy könnyűnek látszik a Soroksár elleni párharc, de egyáltalán nem lesz egyszerű, ezt mutatja az is, hogy ellenfelünk a negyeddöntőben a Puskást búcsúztatta. Ugyanúgy fel kell készülnünk, mint az eddigi mérkőzésekre, és a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy bejussunk a döntőbe".

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC