nb1.hu

Supka elmondta, hogy Dzsudzsák tudna-e segíteni a válogatottnak

Jól ismeri a Loki játékosát.

Supka Attila nemrég lett a Mezőkövesd vezetőedzője. A rutinos szakember Pintér Attilától vette át a stafétát a kövesdi csapatnál. Supkával az Origo készített egy terjedelmes interjút, amelyben többek között Dzsudzsák Balázs is szóba jött.

Supka jól ismeri a DVSC futballistáját, hiszen ő adott először játéklehetőséget az NB I-ben Dzsudzsáknak.

Supka arról is beszélt, hogy a magyar válogatottnak még mindig tudna segíteni Dzsudzsák:

"A nyáron erre a kérdésre (lesz még magyar válogatott Dzsudzsák Balázs? – a szerk.) azt feleltem, hogy nem. Mert Balázs játékáról azt gondoltam, hogy a játéka lefelé szálló ágban van. Abba a válogatottba, amely a nyári Európa-bajnokságon szerepelt, nem lett volna helye. Csakhogy, azóta eljött az ősz, s látva a nemzeti csapat mostani produkcióját, azt kell mondanom, hogy Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak" – jelentette ki Supka.

A beszélgetés végén a mezőkövesdi feladatát is elmondta:

"Nekem itt kell megmutatni, hogy stabilizálni tudom a csapatot, itt kell a lehető legjobb eredményt elérni. A Honvéd nem hívott. A Mezőkövesdnek kellettem. Manapság ez sem kis dolog" – fogalmazott a tréner.

Supka a Kövesd előtt a Kisvárda csapatát irányította, de nem lepte meg, hogy távoznia kellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alakulattól:

"Idén márciusban egy újságíró felhívott, hogy vigyázzak, mert róka mászkál a kertben. Így figyelmeztetett, hogy ott van már az az ember, aki engem a kispadon követni fog. Őt már egy évvel korábban oda akarták vinni. Aztán találkoztam is vele, mert ő folyamatosan ott tartózkodott Kisvárdán" – mutatott rá Supka Attila.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC