nb1.hu

Súlyos térdsérülés: friss hír az újpesti kulcsemberről

Megszólalt a fizioterapeuta.

Yohan Croizet eddig 35 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken a HLSZ adatbankja szerint 7 gólt szerzett az újpestiek játékosa a magyar élvonalban. Croizet fellépéseinek száma nem mostanság fog nőni, mivel a nyáron súlyos sérülést szedett össze.

Az Újpest egy közleményt adott ki Croizet állapotáról:

"Yohan Croizet még a nyári felkészülési szezon során szenvedett súlyos térdsérülést a Bohemians Praha elleni mérkőzésen. Francia támadónk a mérkőzés hajrájában egy non-kontakt szituációban a térdéhez kapott és az esetet követően hordágyon vitték le a pályáról. Később kiderült, hogy a keresztszalagja sérült, így hosszabb pihenőre kényszerül. 10-esünk a hét elején fontos beavatkozáson esett át, így megkérdeztük fizioterapeutánkat, Zarko Milovanovicot, hogy mire számíthatunk Yohan rehabilitációját illetően.

“Bár még a műtét kiértékelésének adatai nem érkeztek meg, nagyjából elkezdhettünk kalkulálni azzal, hogy milyen munka vár majd Yohanra. Az első héten otthoni gyakorlatokkal kezdhet, utána majd már közösen elkezdünk dolgozni az izmok stimulálásával, illetve azzal, hogy a megfelelő a láb megfelelő mozgathatósági mértékét elérjük. Ezt után próbálkozhat majd a futó edzésekkel. A negyedik hónapot követően elkezdhet komolyabb edzésmunkát végezni, a végleges felépülést 6 hónap környékére tervezzük. Ez lehet valamivel több, de lehet kevesebb is, a tervezett program nagyban függ majd attól, hogy a szervezete hogyan reagál a munkára. Croizet-nek remek izomzata van, ami sokat segíthet az események felgyorsításában. Amire még figyelnünk kell, hogy a tervezett visszatérési idő egybeesik a szezon azon szakaszával, a téli időszakban, ahol a pályák fagyottak, keményebbek és csúszósabbak ezáltal veszélyesebbek azokra, akik ilyen sérülésből lábadoznak. Figyelnünk kell arra, hogy milyen körülmények közt engedjük őt vissza a pályára.”

Stábunk számára nem ismeretlen ez a sérülésforma, Simon Krisztián és Stefan Jevtoski is került hasonló helyzetbe, a közelmúlt szezonok során.

“Az ilyen jellegű sérüléseknél többé-kevésbé ugyanazt a tervet tudjuk követni. Simon helyzetében is hasonló volt az időzítés, őt sem lehetett túl korán, egy veszélyes időszakban visszaengedni a pályára, hiszen akár a karrierjét is kockára tettük volna azzal. Stefan esetében megvolt a lehetőség, hogy nyugodtabb és lassabb munkafolyamat végén térjen vissza, hiszen a posztján több bevethető játékosunk is volt. Az viszont nagy különbség köztük és Yohan között, hogy Croizet-nek korábban nem volt ilyen jellegű sérülése, illetve – ahogy azt már mondtam is – egészen kiváló izomzata van, ami a rehabilitációt fel tudja pörgetni. Pontos részeltekre még várunk, ahogy ezt az elején jeleztem is, de annak a menete, hogy hogy kezeljük őt, nagy vonalakban már kész van.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC