Storck reagált a Fradi edzőjének nyilatkozatára

Budapest – Úgy érzi, nincs szükség üzengetésre a sajtón keresztül.

Forrás: mlsz.hu

 

Ahogy azt korábban jeleztük, Thomas Doll a Ferencváros edzője élesen kritizált Bernd Storckot, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, miután a zöld-fehérek két játékosa is sérülten érkezett vissza a nemzeti csapat edzőtáborából.

 

Bernd Storck szövetségi kapitány, amint tudomást szerzett a nyilatkozatról, felhívta Thomas Dollt telefonon, s a beszélgetés során a két szakember tisztázta a félreértéseket.

 

Thomas Doll kemény kritikával illette Bernd Storckékat - NB1.hu

– Thomas Doll nyilatkozatát követően ma reggel azonnal felhívtam telefonon a Ferencváros vezetőedzőjét, mert úgy vélem, a közvetlen kommunikáció hasznosabb és hatékonyabb, számomra pedig nagyon fontos az egyik magyar topcsapat vezetőedzőjének véleménye. Több olyan dologról is beszélgettünk, melyek tisztázásra szorultak, a mostani konkrét esettel kapcsolatban pedig kiderült, hogy félreértések miatt alakult ki – mondta Bernd Storck az mlsz.hu-nak. – Örülök, hogy ezeket a telefonbeszélgetés során sikerült tisztáznunk, de fontosnak tartom, hogy a jövőben is személyesen kommunikáljunk egymással, amikor erre szükség van, hiszen két szakember számára ez az egyeztetések megfelelő módja. Akárcsak eddig, a jövőben is mindig elérhető vagyok a magyar bajnokságban dolgozó edzők számára, így nem szükséges sajtótájékoztatón, mások bevonásával üzenniük hasonló esetekben – tette hozzá a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

Legfrissebb híreink